BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bejött a termékcsökkentés az Uniqa Biztosítónak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Öt év után az első nyereséges év, a 2016-os 225 millió forintos adózás előtti eredménye után tavaly 820 millió forintot ért el az Uniqa Biztosító, amely idén is számottevő eredményt tervez – 1,395 milliárd forint a profitcél. Kurtisz Krisztián vezérigazgató szerint a társaságnál annak ellenére sikerült leszorítani a költségeket, hogy fontos digitalizációs programba fogtak, amelyet idén is folytatnak: a tavalyi 13,41 százalékos költséghányadot 12,8 százalékra szorítanák. Húsz százalékkal csökkentették és közben megújították a vezetői kört.

Ennél is fontosabb a vezérigazgató szerint, hogy kiszűrték a fölösleges termékeket: a biztosító által kínált konstrukciók száma 200-ról 48-ra csökkent. Kurtisz Krisztián szerint az átdolgozás a biztosítási fedezetekre is ráfért: nem volt értelme olyan fedezeteket kínálni a biztosításokban, amelyekre az elmúlt években egyetlen kár sem érkezett. A vezérigazgató hangsúlyozta: nem túl gyakori, de bekövetkeztekor jelentős kárt okozó fedezetekre nem fizet a jövőben a biztosító – ilyen például a földrengés –, a termékegyszerűsítéskor az olyan fedezetek kerültek ki, amelyeket a biztosítók előszeretettel azért raknak be a termékekbe, hogy az értékesítéskor elmondhassák: még arra is jó a termék. Ezek a „marketingfedezetek” az Uniqa vezetője szerint fölöslegesek.

Az átdolgozás, úgy fest, nem ártott meg a biztosítónak, sőt az egyszerűbb kínálati struktúra mellett 10 százalékkal nőtt az értékesítés. A legjelentősebb a corporate/bank sales terület bővülése volt, itt 30 százalékkal több üzletet kötöttek, az online területen 20, az alkuszi vonalon 10 százalékos volt a növekedés. A lakossági termékeknél a legnagyobb, kétharmados súlyú függő (saját) értékesítési partnerek és a biztosítóval szerződött MLM-hálózat által közvetített ügyletek 5 százalékkal bővültek tavaly.

A társaság ősszel nagy insurtech innováció bejelentésére készül, ám erről részleteket egyelőre nem árult el a vezérigazgató.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.