BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egy felpattanáson sokat nyerne a Mol

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Ha a piaci széljárás fordul vagy legalább javul, hamar nagy nyertessé válhat a Mol – véli Cinkotai Norbert, a KBC Equitas Zrt. vezető elemzője.

Izgalmasan fest a Mol helyzete az elmúlt napok gyatra teljesítménye után. Az olajipari vállalat többször is visszacsúszott már a 2600 forintos szint alá, ami elvileg igen fontos támaszul szolgálhatna. Ám pánikba egyelőre nem kell esni: többször is ide-oda mozog a szint körül a papír, emiatt pedig érdekes célpont lehet az olajrészvény.

Alapvetően az számítana pozitívumnak, ha sikerülne stabilan a 2600 forintos szint felett zárni. Ebben az esetben a cél a háromezer forint körüli szint lehetne, ahol a csökkenő trendvonal található, s ahol a kétszáz napos mozgóátlag is húzódik. Ez csaknem 400 forintos pluszt jelenthetne; bőven több, mint 10 százalék lenne tehát a potenciál.

Ha nagyon elromlana a kép, akkor 2400 forint közelében lehetne elengedni a pozíciót és az elképzelést, ami nagyjából 200 forintos mínusszal járna. Látni kell, hogy így megkapnánk a 2-es hozam-kockázat arányt is, amely a hosszú távon sikeres kereskedési stratégia fontos feltétele.

Nyilván kapkodni nem kell, inkább figyelni érdemes, kivárni, szárazon tartani a puskaport. A piaci hangulat ugyanis törékeny, az olasz és a török események jelentettek és jelentenek még komoly bizonytalanságot, elég csak a forint gyengélkedésére gondolni. Nyilván a hazai részvényekre nézve ezek nem jó hírek, így ameddig e kockázatok velünk maradnak, addig óvatosnak kell lenni.

Az olajpiacon is vannak fejlemények, a WTI és a Brent viszonylag látványosan gyengült az elmúlt napokban. Tény azonban, hogy a Mol számára korábban a gyorsan növekvő olajárak is problémát okoztak (például finomítási üzletág), ezért a mostani stabilizáció, korrekció akár pozitív is lehet. Továbbá az erősödő dollár szintén nem rossz a cégnek, s a hosszú távú felértékelődési potenciál az elemzői modellek szerint bőven háromezer forintos fair értéket mutat. Tehát lenne tér felfelé, és ha a piaci széljárás fordul vagy legalább javul, hamar nagy nyertessé válhat a Mol.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.