Hamarosan tízezer forint alá is benézhet az OTP árfolyama
A május elején látott emelkedés után hirtelen irányt váltott a BUX index, és a múlt hét már az esésről szólt. A 36 590 forintnál található támasz jó eséllyel elérhető lehet a következő napokban. Egyelőre korrekciós fázisban van a hazai börze, ami az elmúlt években látott intenzív emelkedés után nem meglepő.
A hónapok óta tartó sávozás után az elmúlt hetekben megélénkült az OTP árfolyama. A 11 ezer forintnál húzódó erős támasz május elején esett el, és 10 450 forintig zuhant az árfolyam. A gyorsjelentés közzététele után hirtelen visszahúzták a papírt a korábbi sáv közepéig,
11 400 forintig. A múlt héten innen újra mélyrepülés indult, és 10 450 forintig zuhant a kurzus. Ha tovább folytatódik az esés, akkor 9920 forintig is lemehet az árfolyam. Rövid távon inkább negatív a technikai kép, de érdemes a fordulós jelzéseket keresni a papírban. Az első negyedéves gyorsjelentés után esésnek indult a Mol, és az árfolyam azóta nem igazán tud magához térni. Másfél héttel ezelőtt volt némi emelkedés a papírban, de a múlt héten ismét esni kezdett az árfolyam, és visszatesztelte a május elején kialakult lokális mélypontot 2700 forintnál. A márciusi mélypont is itt húzódik, vagyis ez egy erősebb támasz, amelynek törésével a 2570 forintnál található tavaly nyári lokális mélypontig nyílna tere az esésnek.
Izgalmas héten van túl a Richter, az Európai Gyógyszerügynökség bizottsága pénteken tette közzé ajánlását az Esmyával kapcsolatban.
A Richter készítménye korlátozások mellett a piacon maradhat, de a jogerős döntésre egyelőre még várni kell. A bejelentés előtti napon már nagyot ment az árfolyam, ráadásul a pozitív mozgás április vége óta tart. A múlt héten sikerült a kritikus 5500 forintos szintet áttörnie az árfolyamnak, így további nagy tere nyílt az emelkedésnek. A bejelentés után azonban esett az árfolyam, úgyhogy az 5500 forintos szint visszatesztelése is elképzelhető. A gyógyszerpapír technikai képe azonban továbbra is kedvező, így a korrekciót a vételekre érdemes használni. Felfelé 6300-6500 forint környékén látható erősebb ellenállászóna.
Továbbra is gyengén teljesítenek a Magyar Telekom részvényei. Az osztalékfizetés előtt kezdett mélyrepülésbe az árfolyam, és az eladói nyomás azóta sem enyhült. Már 419 forintig esett a papír, ez több mint két éve nem látott mélypont. Négyszáz forintig már nem található erősebb támasz a grafikonon, így bőven van még tere a további esésnek. Vételi pozíciókat addig nem érdemes nyitni, amíg nem érkezik egy erősebb fordulós jelzés a papírban.


