BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Javított eredményén a belga KBC Bank

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A hazánkban a K&H Bank tulajdonosaként ismert belga KBC Bank 556 millió eurós nettó nyereségről és 1,3 euró egy részvényre eső eredményről (EPS) számolt be első negyedéves jelentésében. Az év első három hónapjában a csoport a tavalyi záró negyedévben elért 399 millió eurós profitját 39 százalékkal szárnyalta túl. Az eredményjavulás annak ellenére történt, hogy a cég erre az időszakra könyvelte le az idei évre számított bankadója döntő részét, 371 millió eurót – jelezte Johan Thijs vezérigazgató. Kevésbé tetszetős a KBC negyedéves nyeresége, ha a konszern 2017-es első negyedévi eredményével vetjük össze, akkor 630 millió eurós nettó profitot mutattak ki. A biztosítási tevékenységet is folytató pénzügyi csoport teljes bevétele az előző három hónapos periódushoz képest 34 millióval 1,912 milliárd euróra emelkedett. A brüsszeli tőzsdén jegyzett pénzügyi csoport csütörtökön jelentette be azt is, hogy maximum 220 millió euró költségkerettel 2,7 millió részvény visszavásárlására adott megbízást a részvények bevonása céljából.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.