Tavaszi fáradtság hatja át a Budapesti Értéktőzsdét
A Budapesti Értéktőzsde vezető papírjainak mozgását összesítő index, a BUX az utóbbi napokban ismét – március eleje óta immár harmadszor – tett sikertelen kísérletet arra, hogy a 38 640 pont közelében lévő támasz fölé kerüljön. A legutóbbi kísérlet azután történt, hogy a jegyzés április 9-én kilépett a január 24. óta tartó csökkenő trend alól. Most a kurzust egy rövid távú emelkedő trend tolja az említett ellenállás irányába. Ennek alapján, amíg e trend meg nem törik, a jegyzés ismét megpróbálja átlépni az említett ellenállást. Siker esetén ez lehetőséget ad a 2016 júniusában indult és idén február végén elhagyott emelkedő trend ismételt tesztelésére 39 555 pont közelében. Ellenkező esetben, a rövid emelkedő trend megtörése után, a jegyzés egy korábbi emelkedő trendhez térhet vissza 37 600 pont közelében, amely legutóbb is megállította az esést.
A Mol a napokban ismét visszapattant a 2017 novemberében indult csökkenő trend vonaláról, s így még mindig e trend csatornájában halad, más szóval elsősorban továbbra is csökkenésre érdemes számítani. Ha mégis sikerülne a kilépés a trend alól – ami egyúttal a 3066 közelében lévő ellenállás átlépését is jelentené –, akkor a jegyzés 3175 forint közelébe emelkedhetne vissza. Amennyiben a kilépés elmarad, az árfolyam ismét a 2750 forintos szint irányába mozdulhatna el. A támaszig a 2920, illetve a 2830 forintos szint jelenthetne akadályt. Az emelkedés folytatódása az utóbbi napok mozgása alapján nem látszik túl meggyőzőnek.
Az OTP Bank részvényárfolyama esetében a helyzet már hetek óta változatlan. A jegyzés a 10 970 és 11 778 forint közötti sávban oldalazva mozog, továbbra is a 2017 májusában indult emelkedő trenden belül. A jegyzés elérte a trendvonalat, s ahhoz simulva próbál emelkedni – érdemben sikertelenül. A sávkereskedés szabályai alapján bármelyik oldalon hagyja is el a jegyzés a sávot, elméletileg a sávszélességnek megfelelő további emelkedésre vagy esésre lehet számítani. Mindazonáltal lefelé már 10 370 közelében is van egy lehetséges támasz. Felfelé az aktuális trendcsatorna felső széle 12 975 közelében húzódik. Indikátoraink semleges értékeken állnak, így kevésbé mutatnak irányt a következő napok mozgásaira vonatkozóan.
A Richter Gedeon részvényeinél a jegyzés az 5250 forint közelében lévő támaszszinten kapaszkodott meg. A március 22-i és az április 11-i mélypontok emelkedő trendet jelöltek ki, amely az 5540-es ellenállás irányába terelte volna a kurzust. Az emelkedő trend azonban megszakadt, és a jegyzés ismét az 5255-ös támaszon kötött ki. Amíg a kurzus a támasz feletti zárásokat képes produkálni, addig lehetnek felpattanások az 5455–5540-es szint közelébe. Ezután pedig 5945 forintig nyílna tér az erősödéshez. Ha a kurzus letörné a jelenlegi támaszt, akkor az árfolyam 4895 közelébe eshetne vissza. Az indikátorok értékei semleges szinteken állnak, így kevés támpontot nyújtanak a továbbiakhoz.
A Magyar Telekom az utóbbi hetekben ismét emelkedni tudott a 443 forint közelében kialakult támaszszintről. A mozgás során átverekedte magát a 449–453 közötti ellenállási sávon, a 462-es viszont megállította. Ezután a jegyzés ismét délnek fordult, s megtörte azt az emelkedő trendet, amely március vége óta kísérte felfelé. Az árfolyam a 450 közelében lévő támasznál tartózkodik, és várhatóan ezt is átlépi lefelé. Később a kurzus ismét a 443-as támasz közelébe csúszhat vissza. Az MTelekom-részvények esetében az indikátorok is inkább az árfolyamcsökkenés irányába hajlanak.


