A lakásárak enyhe csökkenése jól jöhet a Duna House-nak
Lassulhat a budapesti lakások drágulási üteme az OTP Lakóingatlan Értéktérkép adatai szerint. „Az árak csökkenése nem feltétlenül rossz az ingatlanközvetítéssel foglalkozó Duna House-nak. Ha csökkennek a kínálati árak, akkor az a kereslet növekedését hozhatja magával. Ez pedig a tranzakciószám növekedésével nagyobb bevételt eredményezhet a társaságnak, amiből hosszú távon a részvényesek is profitálhatnak, és a papír árfolyama is emelkedhet” – mondta a Világgazdaság kérdésére Gaál Gellért. A Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint jó hír, hogy a lakások gyorsabban kelnek el.
„Egy panellakást már akár ötven nap alatt el lehet adni, ez szignifikánsan rövidebb idő, mint az egy évvel korábbi, régiótól függően nyolcvan-száz nap. Az látszik a tendenciákból, hogy a használt téglalakások értékesítési idejének csökkenése lassult, sőt néhol megállt. A trend itt sem aggasztó, egyszerűen azt jelenti, hogy a téglaépítésű lakások piaca futott fel hamarabb, és már lecseng a vásárlási láz. A vevők ezért fordultak a panelok felé” – fűzte hozzá az elemző.
A Duna House Barométer adatai szerint májusban 13 967 tranzakciót bonyolítottak le a cég hálózatában. Tavaly májusban ez a szám
13 855, két éve pedig 13 294 volt. Így míg 2017-ben 4,2 százalékos volt az éves alapú növekedés, addig idén már csak 0,8 százalék. „Éves szinten növekedni fog a Duna House tranzakciószáma és az eredménye. Ehhez nagyban hozzájárulnak a saját fejlesztésű ingatlanok idei átadásai. A tavalyi 1 milliárd forint után idén 3 milliárd forintos profitot érhetnek el. Ez a tranzakciószámban továbbgyűrűző hatással is jár majd, hisz nem minden vevőnek van elég pénze a meglévő mellé egy új lakást venni. A használt lakások eladását pedig sokan bízhatják a Duna House-ra” – emelte ki Gaál Gellért, aki rámutatott, hogy a Duna House profitjának döntő részét nem közvetlenül a lakások eladásának szervezése, hanem a hitelközvetítés adja.
„A lakáspiacon véget érhet a két számjegyű árnövekedési ütem mind a használt, mind az új építésű lakások területén. A Duna House szempontjából a használt lakások piacán zajló tendenciák a fontosabbak. A drágulás folytatódik, de mivel a vevők pénze sem végtelen, lassul a drágulás üteme. A kínálati ár és a végső ár közötti különbség is nő, azaz egyre többet engednek az árból az eladók. Ez a normalizálódás és az egészséges piac jele” – húzta alá Gaál Gellért.
Jövő év végéig él az új lakások piacán a 27 százalékos áfa helyetti kedvezményes 5 százalékos áfakulcs. Az esetleges hosszabbításról még nincsenek hírek, de a szakértő szerint a kormánynak is érdeke a kedvezmény fenntartása valamilyen formában. Gaál Gellért szerint nem emelik vissza 27 százalékra az áfát, ám az sem valószínű, hogy 5 százalékon marad. „Emelés várható, akár két számjegyű is lehet a kedvezményes kulcs, de a végleges döntésig marad a piaci bizonytalanság. A szomszédos országok közül csak Ausztriában és Szlovákiában nincs a piacot támogató kedvezményes áfa az újlakás-piacon” – tette hozzá az elemző.


