BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az innováció mögött a válság kopogtat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Tíz éve elképesztő vihar söpört végig a pénzügyi életben, de ma is adósak vagyunk a válság okainak pontos feltárásával. A jegybank könyvsorozatának negyedik tagja, a Bankok a történelemben: innovációk és válságok című kötet közelebb vihet a válaszokhoz – mondta a bemutatón Matolcsy György. A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint minden egyes pénztörténeti korszakban együtt van jelen az innováció és a válság. Minél erősebbek az innovációk, annál nagyobb a válság kockázata. Épp ezért senkit ne tévesszen meg, hogy ma, tíz évvel a válság után csak az innovációt látjuk: a válság is kopogtat – figyelmeztetett az MNB elnöke. Matolcsy György szerint ma jobbak az alapjaink, erősebb a szövetségi hálónk, ami védelmet jelenthet egy potenciális válság tüneteinek leküzdésében.

A digitalizáció lényegesen felgyorsítja a folyamatokat, ezért oda kell figyelni, hogy a bankrendszer e felgyorsított ütemben látja el gazdaságtámogató szerepét – mondta Nagy Márton, a jegybank alelnöke.

A fintech forradalom új szereplői eddig csak a fejletlenebb piacokon tudtak vezető szerepre törni, a fontosabb pénzügyi központokban ezeknek a cégeknek kiegészítő, kooperátori szerep jut a bankok mellett – emelte ki Fábián Gergely. Ám, ha a bankok nem áldoznak a fejlesztésekre, akkor ezeken a piacokon is kiszoríthatják őket az innovatív, új cégek – az MNB igazgatója Kínát idézte, ahol a kiskereskedelmi pénzforgalom felét már alternatív bigtech vállalatok biztosítják. Virág Barnabás, az MNB ügyvezető igazgatója szerint a hitelezés úgy változhat, hogy a szolgáltatóknak az információ jelenti majd a fő fedezetet. A kihívás az, hogy az információkkal legjobban ellátott bigtech cégekkel fel tudják-e venni a versenyt a bankok. Az információkra alapozott új pénzügyi rendszerben a jegybankok felelnek a hitelességért.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.