BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elon Musk leverte a házi puccskísérletet

Hiába próbálta elmozdítani az elnöki posztról részvényesek egy csoportja Elon Muskot a Tesla keddi, éves közgyűlésén, az elektromosautó-gyártó alapítója maradt a helyén. Az elégedetlen részvényesek szerint a menedzsment, amely a vezérigazgatóként is tevékenykedő Musk keze alá dolgozik, nem látja el jól a feladatát, a vállalat sorra dönti a veszteségrekordokat, termelése kaotikus, semmilyen határidőt sem tud tartani. Felróják a Tesla alapítójának azt is, hogy a cégben meglévő 20 százalékos részvénypakettjének birtokában „rátelepszik” az igazgatóságra, s hogy átláthatatlan körülményeket teremt a vállalat körül. Más szóval szerintük alkalmatlan a vezetésre. Az elnök-vezérigazgatói poszt szétválasztását javasló és a vállalati nyugdíjalap támogatását élvező CtW Investment Group azonban az első szavazáson „elhasalt”, ennek következtében az elnöki megbízatás visszavonása is okafogyottá vált. Az sem ment át, hogy ültessenek Musk mellé egy független elnököt – írja a Reuters. S hogy teljes legyen Musk öröme, a Tesla Model 3 akadozó gyártását felrovó befektetők javaslata ellenére újraválasztották a vezér bizalmát élvező három igazgatót is, köztük Kimbal Muskot, Elon öccsét, aki maga is részvényes a vállalatban, valamint James Murdochot, aki főállásban a Twenty-First Century Fox médiatársaság vezére. A részvényárfolyam 1 százalékos erősödéssel reagált a fejleményekre, igaz, ebben annak is szerepe volt, hogy Musk hangsúlyozta, június végére valóban el fogják érni a heti ötezres gyártási szériát a Model 3-ból, ami kulcsfontosságú ahhoz, hogy a vállalat ne szoruljon újabb tőkeinjekcióra, és a második fél évben már nyereségesen működjön.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.