BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Három és fél éves mélyponton a forint

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A világ nagy jegybankjai már szigorítanak, Magyarország viszont kiáll a laza monetáris politika mellett, ezért a befektetők a forint ellen fogadnak.

Három és fél éves mélyponton járt tegnap a forint. A devizapiacon volt, hogy 323,33 forintot kértek egy euróért, amire 2015. január 15. óta nem volt példa. Az volt az a nap, amikor a svájci jegybank elengedte az euróval szembeni árfolyamgátat, aminek következtében rekordmélységbe került a forint nemcsak a frankkal, hanem az euróval szemben is, és 327 forintot kértek érte a piacokon. Azóta a hazai fizetőeszköz árfolyama az euró ellenében csak elvétve került a 320-as lélektani szint fölé, az utóbbi napokban azonban ez egyre gyakrabban előfordult. „A forint piaca már napok óta meglehetősen zajos. Az elmúlt egy hónapban is érezhető volt a szemléletváltozás a piacon, egyre többen úgy vélik, hogy szükség van a változtatásra. Tegnap Pleschinger Gyula monetáris tanácsi tag azt mondta, a laza monetáris politikai irányultság összhangban van az inflációs cél elérésével. Ez a nyilatkozat olaj volt a tűzre, ez lökte 323 fölé a kurzust” – mondta a Világgazdaságnak Ötvös Mihály, a CIB Bank szenior devizaüzlet-kötője.

Ahogy az Európai Központi Bankkal, úgy a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB) összefüggésben is felmerült az elmúlt időszakban, hogy ha fenntartja a laza politikát, nem lesz eszköze a beavatkozásra egy esetleges gazdasági lassuláskor. Az MNB jövő kedden tart kamatdöntő ülést, de az alapkamathoz nagy valószínűség szerint nem nyúlnak. „A közlemény hangneme lehet piacmozgató hatású ebben az eleve a nyilatkozatok által vezérelt környezetben. Elképzelhető, hogy a jegybanki közlemény emlékezteti majd a piaci szereplőket arra, hogy az MNB az inflációs célkövetés politikáját folytatja, és az elmúlt hónapokban az árszínvonal emelkedése lassan közelített a célhoz. A közlemény, illetve a később publikálandó jegyzőkönyv tartalma további változékonyságot okozhat a kamat- és a forintpiacon. A gyorsabban gyengülő forinttal egyébként hamarabb, akár már 2019 közepén elérhető a 3 százalékos inflációs cél” – emelte ki Ötvös Mihály.

Ezt erősítette meg Pálffy Gergely, a Raiffeisen Bank elemzője is. „Jövő kedden dől majd el, hogy merre megy tovább az árfolyam. A fő kérdés, hogy az MNB mennyire tart ki a laza környezet fenntartása mellett. A kamatdöntés utáni közleményben már lehet hangsúlyeltolódás, de a kamatokhoz és swapeszközökhöz nem nyúlnak” – vélekedett a szakember, aki szerint már a tónusváltás is elég lehet ahhoz, hogy 320 alá menjen a kurzus. Lehet, hogy az MNB a jövő héten még csak időt akar nyeri, hiszen július végén is lesz egy kamatdöntő ülés. Ráadásul most abban is bízhatnak, hogy nyáron a piac amúgy is lecsillapodik egy kicsit. Közép- és hosszú távon Pálffy szerint visszatér a kurzus a 305–315-ös egyensúlyi sávba, nem zárható ki azonban az sem, hogy a következő napokban történelmi mélypontra süllyed a keresztárfolyam. Pesszimista a forinttal kapcsolatban a francia Société Générale, elemzésük szerint egy év múlva 333 forintba kerülhet egy euró.

A laza magyarországi monetáris politika azért is szúr szemet a befektetőknek, mert az elmúlt hetekben a nagy jegybankok már folyamatosan szigorítást jelentettek be. „Most a forint árfolyamát 70 százalékban hazai és csak 30 százalékban a nemzetközi folyamatok befolyásolják” – fűzte hozzá Ötvös Mihály. Az amerikai hozamemelkedések miatt kifelé áramlik a tőke a feltörekvő piacokról, ez sem tesz jót a forintnak, de az elmúlt hetek gyengülését alapvetően hazai okokkal lehet magyarázni. Az elmúlt egy hónapban 1,4 százalékkal gyengült a forint az euró­val szemben, miközben a cseh korona 0,3 százalékkal, a lengyel zloty pedig 0,7 százalékkal erősödött. A forint 2,1 százalékkal gyengült a a zlotyval szemben. „A piac irányváltást próbál kikényszeríteni az MNB-től, hiszen a tartósan 320 feletti árfolyam túl magas inflációhoz vezetne, ami nem célja a jegybanknak. A tízéves állampapír másodpiaci hozama 3,5 százalék körül van, ezt másfél hónapja senki sem gondolta volna – húzta alá Pálffy Gergely –, arra számítottak, hogy 3 százalék alatt megáll a hozamemelkedés.”

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.