Pénz- és tőkepiac

Nagyot nőtt a Morgan Stanley

Emelkedő bevételek mellett jelentősen nőtt a Morgan Stanley amerikai bankcsoport nyeresége a második negyedévben, köszönhetően befektetési banki üzletág erős teljesítményének.

A világ egyik vezető pénzügyi szolgáltatója, a hatodik legnagyobb amerikai bank szerdán kiadott gyorsjelentésében közölte, hogy nettó bevétele 10 milliárd 610 millió dollár volt a június 30-án végződött három hónapban, éves összehasonlításban 11,6 százalékkal emelkedett.

Az adózott eredmény 2 milliárd 437 millió dollárt tett ki, ami 38,7 százalékos éves emelkedés. A részvényesekre jutó nyereség 2 milliárd 267 millió dollár volt, 2017 második negyedévéhez képest 42,8 százalékkal nőtt.

Az egy részvényre jutó nyereség hígított értéke 1 dollár 30 centet tett ki, szemben az egy évvel korábbi 87 centnél. A kiigazított részvényarányos nyereség 1,25 dollár lett, míg egy évvel korábban 87 cent volt.

Fotó: AFP

Elemzők 10,1 milliárd dolláros bevétel mellett részvényenként 1 dollár 11 centes nyereségre számítottak a második negyedévről.

A New York-i székhelyű pénzügyi szolgáltató kereskedésből származó bevételei 18 százalékkal 3,76 milliárd dollárra nőttek.

Kötvénykereskedésből származó bevételei 12 százalékkal 1,4 milliárd, a részvénykereskedésből származók pedig 15 százalékkal 2,5 milliárd dollárra emelkedtek.

A New York-i tőzsdenyitás előtti elektronikus kereskedésben jelentősen emelkedett a Morgan Stanley árfolyama a vártnál jobb gyorsjelentésnek köszönhetőn, nyitás előtt másfél órával 2,89 százalékos nyereségben, 50,60 dolláron forogtak a részvények. A 48,9 dolláros keddi záróárfolyam az egy évvel korábbihoz képest 8,49 százalékkal volt magasabb.

Morgan Stanley bevételek
Kapcsolódó cikkek