BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vegyesen kezdték a napot az európai tőzsdék

Vegyes indexekkel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon.

A páneurópai FTSE Eurofirst 300 index 0,05 százalékkal emelkedett, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,11 százalékkal csökkent a szerdai kereskedés kezdetén.

  • Londonban 0,07 százalék csökkenéssel nyitott az FTSE-100 index,
  • a frankfurti DAX index 0,03 százalékkal csökkent,
  • a párizsi CAC-40 index viszont 0,22 százalékkal emelkedett.
  • Madridban 0,09 százalékkal, Milánóban pedig 0,11 százalékkal kezdett gyengébben a tőzsdeindex szerdán.

    Fotó: AFP

    Minimális csökkenéssel rajtolt a BUX

    A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,43 pontos csökkenéssel, 35 047,28 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,01 százalékkal gyengült.

    Enyhe emelkedésre és a vezető részvények kismértékű erősödésére látnak esélyt szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elemzők.

    Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint az elmúlt napok régiós szinten is alulteljesítő kereskedését követően számítani lehet vételi érdeklődésre, amely – mint mondta – a Mol, az OTP és a Richter papírjait érintheti.

    Az EU és az Egyesült Államok kereskedelmi csúcstalálkozójának esetleges sikeréről szóló hírek délután tovább erősíthetik a tőzsdei forgalmat

    – tette hozzá.

    Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője kiemelte a Richter árfolyammozgását, amely – tette hozzá – továbbra is izgalmas lehet, mivel jelentős esést követően meg tudott állni a 4700-4900 forint között. Mérsékelt emelkedésre számít az OTP árfolyamában is, amennyiben a pénzintézet papírjai átlépik a lélektanilag fontos 10 ezer forintos határt.

     

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.