BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Három szolgáltató is elbukott az MNB vizsgálatán

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az MNB összesen 13,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta az Erste Lakástakarékot, a K&H Bankot és a Sopron Bankot a THM-re vonatkozó jogszabályi előírások megsértése miatt. Egyes vizsgált kereskedelmi kommunikációkban nem vagy nem feltűnő módon szerepelt a THM, vagy a hitelintézet helytelenül számította ki az azt bemutató reprezentatív példát.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóvédelmi célvizsgálatok keretében – különböző 2017. évi, illetve idei időszakokat áttekintve – ellenőrizte, hogy az Erste Lakástakarék Zrt., a K&H Bank Zrt., illetve a Sopron Bank Zrt. hiteltermékeinek kereskedelmi kommunikációja során miként tesz eleget a teljes hiteldíj mutató (THM) és az ahhoz kötődő egyéb információk megjelenítésére vonatkozó kötelezettségeinek.

Az Erste Lakástakaréknál a vizsgálat feltárta, hogy a társaság termékeire vonatkozó, honlapján és szórólapjain szereplő kereskedelmi kommunikációjában egyes esetekben a közzétett kamatokhoz viszonyítva, más esetekben a hirdetés egészét nézve nem feltűnő módon jelenítette meg a THM értékét, illetve a jogszabálytól eltérő számítási módot alkalmazott a szerződéses összeg és a futamidő kapcsán a hirdetett hitel feltételeit bemutató reprezentatív példában.

Fotó: Kallus György

A K&H Bankra vonatkozóan az MNB célvizsgálata megállapította, hogy a bank az általa kínált személyi kölcsönökre vonatkozó – tv szpotok, plakátok, szórólapok, online platformok, bannerek, textlink, e-DM levelek és ATM képernyők révén megvalósított – kereskedelmi kommunikációi egyikénél a megfelelő helyen nem jelenítette meg, a többi esetben pedig nem a jogszabályban előírt tartalommal tette közzé a reprezentatív példát.

A Sopron Bank az MNB megállapítása szerint rádiós, print és szociális média, illetve plakát révén közzétett – nem a konkrét hiteltermékre, hanem a hitelekre általában vonatkozó – kereskedelmi kommunikációiban nem tette közzé a THM értékét, noha azt ilyen esetekben is, pl. a legalacsonyabb és legmagasabb értékhatárok közti sáv megjelölésével közzé kell tenni. Egyes lakáshitelei esetében pedig a bank nem jelenítette meg feltűnő módon a THM mértékét.

Az MNB a jogsértések miatt kedden közzétett határozataiban

  • az Erste Lakástakarékra 7,5 millió,
  • a K&H Bankra 4 millió,
  • a Sopron Bankra pedig 2 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki,
  • s kötelezte a pénzügyi intézményeket a vonatkozó előírások mindenkori betartására. A bírságok összegénél a jegybank figyelembe vette, hogy a jogsértő kommunikációk a fogyasztók széles köréhez juthattak el.

    A jegybank korábban 2018 márciusában, áprilisban, májusban és júniusban már hat hitelintézetnél és pénzügyi vállalkozásnál hozott fogyasztóvédelmi intézkedéseket a THM számításával, közzétételével, a reprezentatív számítási példa, s egyéb fogyasztói tájékoztatások megjelenítésével kapcsolatos jogsértések miatt.

    A THM-ről rendelkező kormányrendelet a különböző, fogyasztóknak nyújtott hiteltípusokhoz illeszkedő futamidejű és összegű – lakástakarékpénztári hitelnél például 1 millió forintnyi, 5 évre szóló, egy millió forintnál nagyobb összegű személyi kölcsönnél pedig 3 millió forintos, 5 éves futamidejű (vagy az adott pénzügyi intézmény ehhez legközelebbi termékére vonatkozó) – reprezentatív példák megjelenítését írja elő az intézményeknek a fogyasztók tájékoztatására.

     

    Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.