BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Remekül kezdték a napot az európai börzék

Erős emelkedéssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken hétfőn, miközben a befektetők több politikai esemény hatásait elemzik és az új vállalati beszámolókat várják. 

  • A londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,53 százalékos,
  • a frankfurti DAX-index pedig 0,51 százalékos nyereségben nyitott.
  • Madridban 0,5 százalékkal,
  • Milánóban pedig 1,35 százalékkal emelkedett az irányadó mutató.
  • A hatszáz legnagyobb európai tőzsdei cég részvényét tömörítő Stoxx 600-as index nagyjából 0,28 százalékkal, míg az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,24 százalékkal nőtt.

    Az eurót 1,1407 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon hétfő reggel kilenc órakor, napi szinten 0,04 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

    Fotó: Shutterstock

    A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken, miután a pénzpiacok múlt heti lejtmenete és a dollár erősödése fokozta azokat az aggodalmakat, hogy lassulhat a gazdasági növekedés, főleg a feltörekvő ázsiai országokban.

    A januári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,5 százalékos mínuszban, 77,27 dolláron, a decemberi szállítású WTI pedig 0,41 százalékos veszteségben, 67,31 dolláron forgott.

    Emelkedéssel nyitott a BUX

    A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 7,2 pontos emelkedéssel, 35 944,81 ponton nyitott hétfőn.

     

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.