BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jó napot futottak az európai börzék

Emelkedéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék irányadó mutatói szerdán, a befektetőket megnyugtatta, hogy az amerikai félidős kongresszusi választásokon a vártnak megfelelő eredmények születtek. 

  • A londoni FTSE-100 mutató 1,07 százalékos,
  • a frankfurti DAX-index 0,87 százalékos,
  • a párizsi CAC-40 index pedig 1,24 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést.
  • Milánó 1,42 százalékos,
  • Madrid pedig 1,93 százalékos nyereségben zárt.
  • A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 1,00 százalékkal, 366,40 pontra emelkedett. Az FTSE Eurofirst 300 index 1,01 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 pedig 1,23 százalékkal nőtt.

    Fotó: Shutterstock

    A nap nyertesei a bankok, valamint a kiskereskedelmi és építőipari vállalatok voltak.

    A vártnál jobb gyorsjelentést közlő vállalatok közül a Delivery Hero német internetes ételrendelő 4,32 százalékkal drágult, az Adidas német sportcikkgyártó konszern viszont 3,55 százalékos mínuszban zárt, hiába javította éves profitelőrejelzését.

    A spanyol bankok árfolyamát az emelte, hogy a legfelsőbb bíróság, korábbi határozatát felülbírálva, kimondta, hogy nem a bankokat, hanem az adóst terheli a jelzáloghitelek közjegyzői illetéke. A döntés 1,5 millió jelzáloghitelest érintett, és a spanyol bankoknak mintegy 5 milliárd eurójába került volna az eredeti döntés.

    Remekelt szerdán a pesti tőzsde

    A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 532 pontos, 1,41 százalékos emelkedéssel, 38 198 ponton zárt szerdán.

     

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.