Pénz- és tőkepiac

Februártól jön az új 500-as

Február 1-től kerülnek forgalomba az új 500 forintosok, a bankjegyek régi változatával 2019. október 31-ig lehet fizetni – közölte a Magyar Nemzeti Bank.

A Magyar Nemzeti Bank közleményében megjegyezte, az 500 forintos bankjegycserével a forintbankjegyek 2014-ben megkezdett megújítása a lezárásához közeledik.

A régi 10 ezer forintos bankjegyek bevonásáról még nem hozott döntést az MNB, ezért e címletnek mind a régi, mind az új változata továbbra is korlátozás nélkül használható a készpénzforgalomban.

A régi 10 ezer forintosokkal lehet találkozni az ATM-ből való készpénzfelvétel során, azzal lehet fizetni a vásárlásoknál, és a kereskedők sem utasíthatják vissza elfogadásukat.

A címlet bevonásáról a jegybank később dönt.

Fotó: MNB

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a forgalomból korábban már bevont bankjegyek nem veszítik el értéküket, mivel a bevonási határnapot követően még három évig minden bank- és postafiókban,

húsz évig pedig az MNB lakossági pénztárában díjmentesen beválthatók – azonos címletű – új fizetőeszközre.

A forint bankjegyekkel kapcsolatos változásokról, illetve a bevont fizetőeszközök átváltásával kapcsolatos tudnivalókról az MNB honlapjának Bankjegy és érme oldalán további naprakész, részletes információk érhetők el.

MNB bankjegy 500 forint
Kapcsolódó cikkek