Továbbra is 1049 forinton tartja az Alteo célárfolyamát az MKB Bank, az ajánlás vétel maradt. Bár az első negyedéves befektetői prezentáció 25 százalékkal emelkedő árbevételről számolt be, miközben a cég nettó eredménye 130 millió forint nyereségről 24 millió veszteségbe váltott, jóllehet az EBITDA 12 százalékkal javult. Az 1049 forintos ajánlás 37,7 százalékkal haladja meg a tegnap délutáni árfolyamot. Az idén egyébként 19,1 százalékkal, az elmúlt egy évben pedig 8,9 százalékkal emelkedett a cég kurzusa.
„Az első három hónap számai nem hoztak érdemi újdonságot a modellünkkel kapcsolatban, így nem volt szükséges a célárfolyam felülvizsgálata. Az 1049 forintos célárfolyamunkat a kötelező átvételi tarifa, azaz a kát-rendszerbe a második fél évben bekerülő szélerőművek és naperőművek alapozzák meg. Ezek mindegyike jól tervezhető árbevételű és eredménytermelő képességű, emiatt az idénre várt számainkon nem módosítottunk” – mondta a Világgazdaságnak Debreczeni Csaba, az MKB Bank elemzője. Szerinte az első negyedéves nettó eredmény első pillantásra önmagában nem számít túl jónak, de az idei fejlesztésekkel már kedvezőbb a kép.
Az MKB egész 2019-re 3,23 milliárd forintos EBITDA-t vár a tavalyi 1,83 milliárd után. Számításaik szerint ez 2022-re fokozatosan 4,56 milliárd forintra növekedhet. A tavalyi 9,4 milliárd forintos beruházások után az idén 7 milliárdos fejlesztési költséggel számolnak, ez jövőre 3 milliárdra, majd 1,06 milliárdra csökkenhet.
A kát-rendszerbe a második fél évben kerül be a Győr-Moson-Sopron megyei Bőny térségében üzemelő, 13 toronyból álló, 25 megawatt kapacitású szélerőműpark. Az ezt birtokló Euro Green Energy Fejlesztő és Szolgáltató Kft. megvásárlását áprilisban jelentette be az Alteo. Folyamatban van a cégnél egy balatonberényi 7 megawattos, valamint egy nagykőrösi 7 megawattos naperőmű építése is. Ezek várhatóan szintén a második fél évben termelnek majd.
„A harmadik negyedéves jelentésből már kiderülhetnek részletek ezeknek a működéséről, de jóval teljesebb képet a 2019-es éves jelentésből kaphatunk majd róluk. Az első negyedévben egyébként a Zugló-Therm Kft. megvásárlása miatt emelkedtek a szén-dioxid-kvóta költségei. Ez az elmúlt egy évben egyébként kétharmaddal emelkedett, de az Alteo fedezeti ügyletekkel enyhíti ennek a költségeit” – tette hozzá Debreczeni Csaba.
Az Alteo a tavalyi eredmények után részvényenként 16 forint osztalékot fizet, ami a tegnapi árfolyammal számolva 2,1 százalékos osztalékhozamnak felel meg. Az elemző szerint a növekedésre koncentráló cégnek ez az osztalékfizetése jelképesnek tekinthető. „A közműszektor vállalatai a GDP-bővüléssel egyező mértékben szoktak növekedni, ennél jelentősebb bevétel- és eredményességjavulásra az akvizíciók miatt lehet számítani. Önmagában egy ilyen céget befektetői szempontból nem szoktak a legizgalmasabbak közé sorolni, ugyanakkor több évre előre viszonylag pontosan meghatározhatók a működési keretei” – húzta alá Debreczeni Csaba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.