Pénz- és tőkepiac

Biztonságosabbak az ágazat részvényei

A fejlődő országok felemelkedő középosztályai körében egyre népszerűbb európai luxuscégeknek el kell dönteniük, hogy miként viszonyuljanak az online értékesítéshez.

A globális luxusipar előtt álló legnagyobb kihívások az új gazdasági trendek, a gyors digitális átalakulás és a változó fogyasztói preferenciák – írja a szegmens tavalyi évéről készült tanulmányában a Deloitte. Az elemzés szerint azonban a kihívások dacára a luxusipar növekedése – eltérően jó néhány ágazattól – kőbe van vésve. Ehhez hasonlóan évi 3-5 százalékos növekedéssel számolnak egészen 2025-ig az amerikai Bain & Company szakértői is. A brit MoneyWeek pénzügyi magazin által megszólaltatott Zehrid Osmani, a Martin Currie Global Portfolio Trust szakétője is egyértelműen a luxuscikkeket gyártó cégek részvényeit ajánlotta májusban a hosszú távon gondolkodó befektetők figyelmébe. Az első számú érv a szektor mellett nem más, mint hogy a fejlődő országok vagyonosabb rétegei mind létszámukat, mind vagyoni helyzetüket tekintve egyre gyarapodnak. Kínában például több mint kétszeresére nő a középosztály létszáma a következő tíz évben, a kifejezetten gazdagok aránya pedig még gyorsabb ütemben emelkedik. Ennélfogva a fejlődő országok piacain – és különösen Kínában – egyre nagyobb lesz a kereslet a fényűző cikkek iránt. Osmani különösen három részvényt ajánlott a befektetők figyelmébe, a francia Keringet, a Ferrarit és a pehelybélésű dzsekiket gyártó milánói Monclert. A cégek eltérő profilja – nem is beszélve a termékeik közötti árbeli különbségekről – arra is rávilágít, hogy egy nagyon heterogén szegmensről van szó, amely magában foglalja a luxusórákat és -ékszereket, a magas minőségű ruházatot és bőrárut, az ápolási és kozmetikai cikkeket, a legdrágább italokat és illatszereket és végül a luxus­autókat. Az ágazatban azonban nem csupán ipari cégek találhatók, hanem olyan szolgáltatótársaságok is, amelyek például fényűző hajóutakat kínálnak. A Bain & Company szerint az egész luxusszegmens árbevétele tavaly megközelítette az 1200 milliárd dollárt, ebből messze a legértékesebb az autóipar exkluzív kategóriába eső része volt a maga 500 milliárd dolláros forgalmával. A luxustermékeket kínáló cégek körében óriási fölényben vannak az európaiak, főleg az olaszok és a franciák, amelyek egymás között szüntelenül dominanciaharcokat folytatnak. Mellettük azért ott vannak a spanyolok és persze a svájci óragyártók is. Fontos szerepet játszanak a brit szigetek, akár a klasszikus autómárkákra, akár a skót vagy ír whiskyre gondolunk. Eljöhet az az idő, amikor Kína vagy India ezen a területen is hegemóniára tör, de a két ázsiai nagyhatalom elitjét egyelőre az európai luxuscikkek vásárlása teszi boldoggá. Az ismert euró­pai márkák tetemes része persze nem önálló részvénytársaságként működik, ezért közvetlenül nem lehet megvenni a részvényeiket sem. Sokukat az olyan nagy francia holdingok vásárolták fel, mint a párizsi tőzsdén jegyzett LVMH, L’Oreal és Kering.

Van azonban még egy szempont, amely – legalábbis idáig – különlegessé tette a szektort, ez pedig az, hogy egy erősen korlátos piacról van szó. Egy luxusmárka felépítése ugyanis évtizedek műve, ezért aztán a már elfogadott márkák meglehetősen védettek a trónkövetelőkkel szemben. A luxusmárkáknak ezzel a védettségével kapcsolatos az a szakmát megosztó vita, hogy hogyan viszonyuljanak az online értékesítéshez. Egyesek szerint elveszhet a márkák exkluzivitása, ha a luxustermékek a tömegcikkekhez hasonlóan mondjuk az Amazontól rendelhetők meg, a másik tábor ellenben újabb növekedési lehetőséget lát a digitalizációban. Árnyaltabban közelíti meg az ágazat előtt álló kihívást a Goldman Sachs legújabb elemzése, amely előrevetíti az úgynevezett e-concessions – azaz a márkafüggetlen online portálokon keresztül történő értékesítés – áttörését a luxustermékek piacán is. Bár összességében pozitívnak látják a folyamatot, szerintük áldozatok is lesznek, hiszen az új csatornán a feltörekvő márkák könnyebben juthatnak el a fogyasztókhoz, ami csökkenti a tradicionális márkák előnyét.

Ezek is érdekelhetik