Pénz- és tőkepiac

Új feltételekkel érhető el a BUX-tagság

Legközelebb szeptember 2-án vizsgálja felül a BUX-kosár tagjainak kereskedési paramétereit a tőzsde. Júliusban változnak a feltételek.

Nehéz megjósolni egyelőre, lesz-e nyertese vagy vesztese a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) múlt héten hozott rendeletének, amellyel módosították a BUX index rendszeres, évi két alkalommal esedékes felülvizsgálatának a kritériumait. A július 1-jén hatályba lépő új szabályok értelmében az indexbe kerülés az eddigi öt helyett négy kritérium vizsgálatával történik. Kikerül a „forgalmas napok aránya” feltétel: itt azt vizsgálta a BÉT Index Bizottsága, hogy a kérdéses fél év kereskedési napjainak 95 százalékában történt-e kötés az adott részvényre. Ez eggyel kevesebb feltétel, de továbbra is legalább három akadályt kell megugraniuk a jelenlegi és a leendő indextagoknak. A vizsgált időszak a szeptemberi döntést megelőző hat hónap.

A négyből egy feltétel máris teljesülhet, ha a vizsgált kibocsátó saját tőkéje eléri a BÉT-re bevezetett részvénysorozatok összesített saját tőkéjének a fél százalékát. Szükséges az is, hogy a BUX-tagságra hajtó részvénysorozat közkézhányadának a kapitalizációja elérje az 5 milliárd forintot. Erre példa lehet a hosszabb távon a BUX-ba tartó Masterplast, ahol a 30,3 százalékos közkézhányad a múlt pénteki záróár alapján 3,1 milliárd forintot ér, tehát jól látszik, hogy ezen a rostán még fennakadnának a társaság papírjai. A részvények forgalmának is meg kell ütnie az elitkosár mércéjét, erre két esélyt kínál az Index Bizottság. Az egyik feltétel szerint vagy minimum 5 ezer darab üzletkötés szükséges a vizsgált fél évben az adott részvényre, vagy pedig az ügyletszám szerinti top 20-ba kell kerülni. A másik lehetőség, ha a hat hónap részvényforgalma eléri az ötmilliárd forintot, vagy a papír bekerül a forgalmi toplista első 15 helyére.

A BÉT legutóbb márciusban vette górcső alá a részvények teljesítményét, és három új taggal – Budapesti Ingatlan (BIF), 4iG és AutoWallis – bővült ugyan a kosár, de ketten – az ÉMÁSZ és a Rába – az egymás utáni felülvizsgálatok alkalmával már másodszor nem teljesítettek minimum három kritériumot, ezért az áramszolgáltató és a gépgyártó papírjai távoztak az így 16 tagúvá váló BUX-ból. A BUX-kosár 2019. március 18-tól az alábbi részvényeket tartalmazza: 4IG, AutoWallis, ANY Biztonsági Nyomda, Appeninn, BIF, CIG Pannónia, Graphisoft Park SE, Konzum, Magyar Telekom, Mol, Opus Global, OTP Bank, PannErgy, Richter Gedeon, Takarék Jelzálogbank, Waberer’s. A BUX összetételében a következő változás vélhetően az Opus–Konzum-egybeolvadáshoz kapcsolódik majd, amellyel 15 tagúra szűkül a mezőny.

A BUX-kosár összetételének a változásaira az indexkövető befektetési alapoknak is reagálniuk kell, tehát a kikerülés értelemszerűen eladásokat, a bekerülés pedig vételeket generál az adott papírok piacán. Az OTP Alapkezelő BUX ETF-e például – passzív vagyonkezelőként – a vezető hazai indexben szereplő vállalatok részvényeit vásárolja, de hasonló terméke van az Allianznak, a CIB-nek, az Erstének, az Amundinak, a K&H-nak vagy a Raiffeisennek.

n Idei teljesítmény

A BUX az idén a múlt hét pénteki záróárral számolva kerek 5 százalékkal emelkedett. A blue chipek ez évi sztárja egyértelműen a 10,5 százalékkal izmosodó OTP, de nem lehet panaszuk a Mol részvényeseinek sem, akik 6,8 százalékos hozamot realizálhattak, és vár rájuk egy 142,5 forintos részvényenkénti is. A Richter-papírok 6,1 százalékkal csökkentek, a Telekom-részvények pedig 6,2 százalékkal, igaz, a távközlési cég árfolyamából már

„leesett” a 25 forintos osztalék. | VG

Ezek is érdekelhetik