Pénz- és tőkepiac

Olajmezőre bukkant Pakisztánban a Mol

Újabb olaj- és földgázlelőhelyre bukkant a Mol, az általa üzemeltetett pakisztáni TAL blokkban a Makori-Deep-2 kútfúrás zárult eredményesen. Pakisztánban napi 6700 hordónak megfelelő szénhidrogént hoznak felszínre.

Még négy hónapja sem kezdődött el a pakisztáni TAL blokk újabb kutatófúrása, múlt pénteken pedig már sikerről számolhatott be a Mol által vezetett kitermelő konzorcium. A sikeres fúrás az afgán határhoz közeli Kohát-térségben történt. A jelentős olaj- és földgáztalálat hírét – a Moltól kapott információ szerint – a kitermelő konzorcium tagja, a Pakistan Oilfields Limited (POL) jelentette be a pakisztáni tőzsdének, a közzététel után a POL-részvények árfolyama azonnal 5 százalékkal emelkedett. Az első tesztek alapján a naponta kitermelhető mennyiség mintegy 1844 hordó olaj és félmillió köbméter földgáz lesz, a kereskedelmi mennyiségű kitermelés pedig decemberben indulhat meg.

A POL mellett a magyar olajtársaságnak három további társa van a konzorciumban. A Mol 1999 óta operátori szerepet lát el a TAL-ban, a kitermelésből 8,42 százalékkal részesedik (korábban a hozam tizede illette meg a Molt). Ezzel együtt elemzők szerint a TAL az egyik legsikeresebb beruházása a csoportnak a kutatás-termelés területen. A Mol Pakistan Oil & Gas öt blokkban rendelkezik érdekeltségekkel, amelyek közül a TAL-ban és a Marghalában operátorként van jelen.

A TAL blokk adja a pakisztáni olajkitermelés 20 százalékát, az első sikeres fúrás 2002-ben volt a térségben, azóta további nyolc követte. A mezőkön kifejezetten magas, 55 százalékos a találati arány, Pakisztán más lelőhelyein 33 százalékos az átlag. A Mol legutóbb 2016-ban számolt be sikerről a térségben, a Makori-Deep-1 kutatófúrás 5067 méter mélyről napi 2200 hordó olaj és 900 hordó kőolajjal egyenértékű földgáz kitermelését teszi lehetővé.

A Mol jelentése szerint a pakisztáni leányvállalata 2019 első felében napi 6000 hordó olajjal egyenértékű gázt és 700 hordó olajat termelt ki, az időszakra jutó beruházások összege 600 millió forint volt. A második negyedévben a csoportszintű upstream (kitermelés) divízió némi csalódást okozott: mint a Goldman Sachs az elemzői kommentárjában megjegyezte, az üzletág 77,4 milliárd forintos tisztított EBITDA-ja 3 százalékkal maradt el a várakozásaiktól. A Goldman egyébként a gyorsjelentés után 3700 forintos tizenkét havi Mol-célárat jelölt meg, vételi ajánlással.

Indexátsúlyozás állhat az árfolyamesés hátterében

Alapvetően pozitív az újabb sikeres kutatófúrásról szóló hír a Mol szemszögéből, és a napi szinten kitermelhető olaj- és gázmennyiség sem kevés, azt azonban hozzá kell tenni, hogy a TAL-blokk hozamából a hazai olajtársaság pakisztáni érdekeltsége alig több mint 8 százalékkal részesedik – kommentálta a hírt a Világgazdaságnak Gaál Gellért, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője. A feltárható napi 1800-1900 hordó olajból körülbelül 150-160 hordónyi mennyiség jut a Mol Pakistan Oil & Gasra. Gaál Gellért hozzáfűzte: az újabb olaj- és szénhidrogén-találat alapján egyre biztosabbnak tűnik, hogy megtérülnek a Mol pakisztáni beruházásai, és az ottani stratégiai célok elérése is jó úton halad. A Concorde szakértője szerint az utóbbi napok Mol-árfolyamesése mögött vélhetően az MSCI indexek soron következő átsúlyozása áll, egyes feltörekvő piaci indexekben csökken Magyarország súlya, ezért eladói nyomás alá kerültek a magyar blue chipek, köztük a Mol is.

 

Ezek is érdekelhetik