BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szépen bővül a hazai flottapiac

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Több mint 16 százalékkal bővült a flottafinanszírozási piac az első fél évben, így a tavalyi visszaesés után az idén újra növekedés következhet. A flottaterület részesedése 12 százalék környékén mozog a lízingpiacon, ezzel a harmadik legfontosabb szegmens.

Az első fél évben megközelítette a 46,6 milliárd forintot a flottafinanszírozási szerződések összege a magyarországi lízingpiacon, ami látványos, 16,5 százalékos bővülés az egy évvel korábbi mennyiséghez viszonyítva – derül ki a Magyar Lízingszövetség adataiból. Eszerint – hacsak valamilyen hirtelen érkező, drasztikus változás nem történik – idén újra növekedés jöhet a piacon a 2018-as bő 7,5 százalékos visszaesés után. Szerencsésebb esetben pedig új rekord is születhet idén a flottafinanszírozásban, hiszen a 2017-es, 86,8 milliárdos szerződési volument az idei első fél év adatai alapján egyáltalán nem tűnik lehetetlennek túlszárnyalni.

A flottaüzletág átlag feletti, idei első félévi növekedése nyomán a terület részesedése is emelkedett kissé a lízingpiaci szegmensen belül: a személyautó- és kishaszonjármű-finanszírozás és a teherautó-üzletág után a harmadik legnagyobb terület (a mezőgépekkel együtt) a maga 12 százalék körüli súlyával.

Nemcsak a finanszírozó lízingcégek, hanem a teljes magyarországi újautó-piac számára is kedvező a flottapiac növekedése. Más kérdés, hogy az előttünk álló időszak kilátásai nem egyértelműen pozitívak, miután egyre több a bizonytalanság a külső környezet várható alakulásában. Az első hét hónap értékesítési adatai mindenesetre biztatóan alakultak, annak ellenére, hogy júniusban volt egy kisebb megtorpanás. A lízingszövetség blogja által idézett adatok szerint júliusban

15 284 új személyautó került forgalomba, 27 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A teljes piacon (személyautók, kis- és nagyteherautók, buszok, motorok) az év első hét hónapjában összesen 112 ezer darab jármű kelt el, ami 10,2 százalékos növekedés. A személyautóknál 8,5 százalékos volt a héthavi bővülés, csaknem 90 ezer új autó eladásával.

A jármű-kategóriák közül a kisteherautóknál látható a legnagyobb növekedés az első hét hónapban: mintegy 15 ezer talált gazdára ezekből a járművekből, ami 21,6 százalékos emelkedés. A kisteherautók több mint 40 százaléka – emlékeztetett a szervezet – lízingfinanszírozással került az új tulajdonosokhoz.

Nagyon viszik az építőgépeket

Rekordsebességgel növekszik az építőipar, ennek köszönhetően a szektorban érdekelt vállalkozások számottevő korszerűsítést hajtottak végre. Az építőgépek finanszírozására a lízingcégek 14,35 milliárd forintot helyeztek ki az első fél évben, ez 29 százalékos emelkedés – közölte a Magyar Lízingszövetség. A jegybank NHP fix programjában elérhető lízingkonstrukciók is népszerűek az építőgépek piacán, arányuk 36 százalékos. Az építőipari termelés – emlékeztetett a szervezet – az első fél év során 35 százalékkal növekedett éves összevetésben, a 2015-ös szintet pedig több mint 56 százalékkal haladta meg. Az első negyedévben az építőipar a termelési oldalon 1,2 százalékponttal járult hozzá az 5,3 százalékos GDP-bővüléshez.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.