A megállapodás után még mindig nagy a rendezetlen Brexit valószínűsége

A 2016-os brit népszavazás óta viszonylag ritkán vizsgálták meg a Brexit pozitív oldalait a szigetország szempontjából, pedig a kilépés megítélése során ezek az érvek is fontosak. Nem minden hattyú lesz fekete ugyanis a britek számára ebben a játszmában, amelynek a végső hónapjait éljük. A kilépéssel a britek maguk mögött hagyják az Európai Unió (EU) újabb frontokon halmozódó költségvetési és pénzügyi problémáit, amelyek forrása döntően az EU koncepciójából ered. Ez volt az egyik ok, amiért a britek sosem kívántak belépni a pénzügyi unióba.

Milton Friedman amerikai Nobel-díjas közgazdász a közös valuta 2000. januári bevezetése előtt, 1997. augusztus 28-i előadásában arra figyelmeztetett, hogy az EU visszafelé értelmez egy alapvető történelmi leckét, amelyet az USA is megtanult: egy politikai egység elvezethet gazdasági, költségvetési és monetáris egységhez (példa erre az ókori Róma és az újkori Egyesült Államok), de visszafelé ez nem működik. Egy mesterségesen létrehozott monetáris unió nem fog elvezetni politikai egységhez. Nézete szerint amíg a nemzeti szuverenitás az EU nagy részében többé-kevésbé központi kérdés, addig nem lesz közös költségvetés, és így elmozdulás sem a politikai unió felé.

Ez volt az utóbbi húsz év mindenkori brit kormányzatainak fő érve az ellen, hogy a fontot az eurózónába integrálják. A szigetország politikai elitje a közös gazdasági unió (a közös piac) politikai egységgé történő átalakítását célul kitűző maastrichti egyezményt (1992) is gyanakodva figyelte, és ahol lehetett, derogációt kért a folyamat egyes elemei és intézményei alól. Nem beszélve arról, hogy az elmúlt évtizedekben a brit költségvetési, pénzügyi és monetáris politika meghatározó alakjai szinte kivétel nélkül a chicagói (Friedman) monetáris iskola hívei voltak, ami szintén rányomta a bélyegét a brit hozzáállásra a monetáris unióhoz és az EU költségvetéséhez.

A kilépéssel a britek kimaradnak ebből, és nem kell többé viselniük az EU-n belül egyre eladósodó nemzeti költségvetések és nem fizető banki hitelek kimentésének terheit. Nem fognak pénzt pazarolni többé egy újabb görög mentőcsomagra. A brit bankok nem fizető hitelállománya jelenleg alig

2 százalék, az olaszoké 17 százalék körüli. Vitathatatlan, hogy ez van a mérleg egyik serpenyőjében.

Már most látszik, hogy a London-központú pénzügyi szektornak az a része, amely jellemzően az EU-ban szerezte jövedelme nagyobb hányadát, egyre inkább átköltözik a szárazföldre. Jellemzően Párizs és a nagyobb német városok (Frankfurt, Berlin és München) a célpontok. Az nem valószínű, hogy bármelyik nagy globális pénz- és tőkepiaci szolgáltató teljesen kivonulna a Cityből, de egyértelmű átsúlyozás indult, s ez a tárgyalások kimenetelétől függetlenül mintegy 50–100 ezer jól fizetett és adózó munkavállalót érint már rövid távon is. Hosszabb távon pedig a brit GDP jelenleg 7-8 százalékát kitevő szektorból érkező bevétel is csorbul. Málta is sokat profitálhat a brit kilépésből, mivel pénzügyi intézményrendszere a brit jogra épül, annak előnyeivel és szolgáltatási színvonalával, ráadásul az EU-n belül.

A konszenzus arra számít, hogy a Brexit a gazdasági hatásait tekintve sokkal inkább érinti majd a briteket mint a maradék EU-t, a torta méretének csökkenése 10-15 százalékos lehet. Magyarországot leginkább az elosztható források terén terheli a Brexit, mivel a második legnagyobb nettó haszonélvező a 2018-as 5 milliárd eurójával. Az első helyezett a 38,4 millió lakosú Lengyelország 11,6 milliárd euróval. Az EU-költségvetésben nehezen pótolható bevételkiesést okoz a brit kiválás. A 2018-as adatok szerint a britek 9,8 milliárd euróval (8,6 milliárd font) a második legnagyobb nettó befizetők a németek 17,2 milliárd eurója után. A még érvényben lévő uniós költségvetés rájuk eső részét, és az ezernyi, korábban jóváhagyott és még a potenciális kilépés után is futó programot azonban ki kell fizetniük.

Továbbra is három forgatókönyv szerint alakulhat a brit kilépés. Az első szerint a britek megegyezéssel hagyják el az EU-t, ekkor egy fél-egy éves átmeneti leválási szakasz következik, ahol a cégek, fogyasztók, intézmények fokozatosan állnak át egy új rendszerre. A második lehetőség, hogy a britek egyelőre bent maradnak az 50. cikkely alapján meghosszabbított tagsággal, vélhetően 2020. január 31-ig. Ezekben az esetekben október 31. után – legalábbis a piac szempontjából – semmi különös nem történik, minden megy tovább a régi kerékvágásban. Ami izgalmas, az a harmadik lehetőség, amelyre még a tegnap bejelentett döntés után is van esély, hogy a britek megegyezés nélkül hagyják el az EU-t.

A brit rendezetlen kilépés a vámok, a forgalmi és egyéb adók és szabályozók ismételt bevezetése miatt mindkét oldalnak hatalmas veszteségeket okozhat Európában. No-deal esetén a hirtelen váltások miatt – termelésleállás, áruhiány, termékérték-csökkenés – már rövid távon is gazdasági károk keletkeznek. Ezt követi az új szabályozás okozta veszteség. A konszenzus szerint ugyan a britek megspórolnak évi 8,6 milliárd fontot, de ennek fejében az Európába irányuló kivitel és az onnan jövő behozatal növekvő költségei révén évente elvesztik a jelenlegi tagság alapján elérhető (2018-as) GDP legalább 3,5, de akár 10 százalékát. Ez pedig jóval több, mint a költségvetési oldalon elért megtakarítás. Az EU is veszít, a legnagyobb központi tagok, a németek, a franciák, a hollandok vagy a spanyolok például évente a GDP 0,25–0,50 százalékát.

Látható, hogy a britek javarészt „belföldi” külkereskedelme hirtelen többszörös adminisztrációs és szabályozási költségekkel terhelt külkereskedelemmé alakul át. Általánosságban az EU mind a külkereskedelmi, mind a belső gazdasági hatásokat hatékonyabban kezelheti, mint a hirtelen globálisan kitetté váló britek, ahol a kereskedelmi veszteségek tovagyűrűznek majd a termelés, a foglalkoztatás, aztán a jövedelmek és a fogyasztás területére is. A kereskedelemben nagy csapást szenvednek el azok a gyártó- és összeszerelő iparágak, amelyek egy nagyobb EU-s termelési lánc részei, mint például az autó- és repülőgépgyártók vagy a vegy- és gyógyszeripar. A just in time logisztikai rendszerek miatt egy kisebb behozatali késlekedés egy egész termelési vertikumban okozhat tovagyűrűző veszteségeket és leállásokat.

Első körben évi 2–21 milliárd fontra becsüli a brit üzleti beruházási visszaesést a konszenzus. Ez nyilván visszaveti a belső foglalkoztatottságot és a fogyasztást, beindul a lefelé mutató multiplikátor-hatás. A Brexit természetesen érinti a háztartásokat és az egyéneket is. A becslések évente és fejenként 50–1000 font jövedelemcsökkenésről szólnak. Az összesített brit belföldi hatás egyértelműen recesszió lesz. Ez gyengíti a brit fontot, bár a kamatpálya nem egyértelmű egy ilyen helyzetben, de a recesszió szinte biztosan emeli a brit kötvényhozamokat és visszaveti a részvényárfolyamokat. Tekintve a pénzügyi szektor és más „big global business” munkahelyek már most beindult elvándorlását, hozzáadva ehhez a háztartási jövedelmek csökkenését, várható a háztartások vagyonának csökkenése, ezen belül a legnagyobb egyedi eszköz, az ingatlanok árának zuhanása. A no-deal (vagy akár a sima) kilépést követő hónapokban kialakulhat egy „tőkepiaci futás” jelenség, extrém volatilitással. Ez egy mélypontban kulminálva kedvező hosszú távú, de magas kockázatú bevásárlási lehetőséget kínálhat a brit eszközök tekintetében.