Egyre többen szerződnek a futamidő végéig fix kamattal
Majdnem 90 milliárd forintnyi lakáshitel-szerződést kötöttek tavaly november végéig a háztartások tíz éven túli kamatperiódus mellett, ez 10,6 százalékos arány az egy évvel korábbi 7,3-del szemben – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikáiból. Tekintettel arra, hogy a tíz éven túli kamatfixálású hitelek döntő részénél a futamidő végéig változatlan a kamat, az elmúlt évről már elmondható, hogy az új lakáshitelek majdnem egytizedénél már végig azonos kamatkondíciókkal lehet számolni. A tíz éven túli kamatperiódusú hitelek súlya ráadásul az idő előrehaladtával lassan, de fokozatosan emelkedett az új szerződéseknél: a mennyiségük csak a novemberi hónapot vizsgálva már 8,8 milliárd forintot ért el, ami hozzávetőleg 12 százalékos súlyt képez.
A végig fix kamatozású lakáshitelek népszerűségének növekedésétől függetlenül is egyre hosszabbra nyúlik a lakáshiteleknél jellemző, átlagos kamatperiódus. Az MNB adatai szerint a 2019 első tizenegy hónapjában kötött lakáshitel-szerződéseknek már csak alig több, mint 3 százalékát kötötték egyéves vagy még rövidebb kamatfixálás mellett, holott egy évvel korábban még 16,2 százalékos volt az arány. Jelentősen csökkent az egy és öt év közötti kamatfixálású kölcsönök részesedése is az új portfólióban: 26,6 százalékot ért el a 2018 azonos időszakában mért 41,9 után, vagyis azoknak az új adósoknak az aránya is rohamosan csökken, akik az ötéves kamatperiódust választják. Az új hitelek legnagyobb – majdnem 60 százalékos – szeletét adják ugyanakkor az öt és tíz év közötti (gyakorlatilag tízéves) kamatfixálású kölcsönök, holott egy évvel korábban még a friss portfóliónak csak valamivel több, mint egyharmadát képviselték. Mindezek eredőjeként a tavaly november végéig felvett lakáshitelek több mint 70 százaléka tízéves vagy végig fix kamatperiódusú volt.
A hosszabb kamatfixálású hitelek térnyerését több tényező is segítette az elmúlt időszakban. Az egyik, hogy a pénzügyi szolgáltatók jó ideje ezeket a konstrukciókat teszik kínálatuk elejére, egyre kedvezőbb kamatkondíciók mellett. A másik, hogy a túlzott eladósodást meggátolni hivatott adósságfék-szabályok is megengedőbbek a hosszabb kamatperiódust vállalni hajlandó ügyfeleknél, és persze maguk az ügyfelek is igyekeznek minél hosszabb időre rögzíteni a kölcsönszerződésük kamatfeltételeit.
A lakáshitelpiac egyébként igen jó évet zárhatott 2019-ben: az MNB adatai szerint az év első tizenegy hónapjában csaknem 832 milliárd forintnyi új szerződést kötöttek a háztartások, 4,8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Eközben a lakáshitelek állománya november végére több mint hétéves csúcsra, 3610,5 milliárd forintra emelkedett.


