BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kiugró hozam a dollárkötvényeken

A MÁP Plusz tavalyi sikere mellett egyéb izgalmas események is történtek a hazai államkötvények piacán.

A Magyar Állampapír Plusz tavalyi kiemelkedő sikere mellett egyéb izgalmas események is történtek az elmúlt egy évben a hazai államkötvények piacán, elég csak rápillantanunk az amerikai dollárban denominált papírokra.

A magyar állam által kibocsátott, jelenleg elérhető leghosszabb hátralévő futamidejű dollárkötvény a 2041-ben lejáró, 7,625 százalékos éves kamatot fizető devizakötvény, 2019-ben 20 százalékos árfolyam-emelkedést produkált. Figyelembe véve a kötvény kifizetett kamatát, valamint a forint dollárhoz viszonyított, 5 százalék körüli év közbeni leértékelődését, 30 százalék feletti évesített hozamot lehetett elérni ezzel a kötvénnyel a tavalyi év eleje óta. Némileg kisebb hozamok mellett, de hasonló volt a helyzet tavaly a rövidebb futamidejű, 2021 és 2024 között lejáró dollárállamkötvényeknél is.

Ennek fényében egyáltalán nem meglepő, hogy a magyar állam az idén január 21-én visszavásárlási tendert hirdetett meg minden dollárban denominált kötvényére, hiszen az említett kötvénysorozatok mind jóval korábban, 2010 és 2014 között kerültek a piacra, és bőven 5 százalék feletti éves kamattal forognak. Ez mostanra a jelenleg megszokott dolláros hozamkörnyezethez képest igencsak drága finanszírozási költséget jelent. A visszavásárlással tehát vélhetően az az állam célja, hogy csökkentse a költségvetés jövőbeni kamatterheit, és az államadósságon belül a devizakitettség részarányát. Ehhez nem volt szükség további forrásbevonásra, az Államadósság Kezelő Központ nem bocsátott ki új devizakötvényt, a visszavásárláshoz szükséges tőkét feltehetőleg a lakossági állampapírok által generált forintlikviditás is biztosította. Mivel a jövőben a kibocsátó újabb visszavásárlási szándékának bejelentése várható, ha sikerült korábban vásárolnunk ilyen típusú kötvényekből, még inkább indokolt lehet a tartásuk, bízva a további felértékelődésükben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.