Az orosz energetikai miniszter megerősítette pénteken, hogy pár napon belül eldöntik, csatlakozik-e Oroszország a nagy kőolaj-exportáló országok kitermelésének további korlátozását célzó javaslathoz. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagállamait és az olajkartellen kívüli szövetségeseket, köztük Oroszországot tömörítő, OPEC+ néven emlegetett csoport szakminiszterei e hét végén dönthetnek a kitermeléskorlátozó megállapodásról, amelynek hatálya március végén jár le. Az egyezmény betartásának felügyeletével megbízott közös monitoringbizottság csütörtökön az olajkitermelés további napi hatszázezer hordós csökkentését javasolta átmeneti időre, hogy ellensúlyozzák a Kínában kirobbant és gyorsan terjedő tüdőgyulladás-járvány energiakeresletre gyakorolt kedvezőtlen hatását.| vg
Megkárosították az AutoWallis két kft.-jét
Tolvajok járhattak az AutoWallis két leányvállalatánál: mint a cég tájékoztatásában olvasható, a Wallis Motor Duna és a Wallis Motor Pest telephelyéről 250 millió forint értékű eszközök tűntek el.
A feljelentés után rendőrségi eljárás indult, a hiányzó tételek egy részét már meg is találta és le is foglalta a hatóság. A két társaság céltartalékot képez a lehetséges veszteségre. | vg
Bevásárolt a GOPD
A BÉT Xtend piacán jegyzett GOPD (leánycégével) 50 százalékos üzletrészt vett a DakotaÉpítő Kft.-ben. A tranzakció értéke 150 millió forint, amelyből
100 millió forintot a GOPD kölcsönéből
a kibocsátó leánycége, a Denton Invest Kft. teljesített, így 33,33 százalékos tulajdonosa lett a DakotaÉpítőnek. | VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.