A részvénypiac heti forgalma 154 milliárd forint volt, ami majdnem a másfélszerese az előző heti 106,9 milliárd forintos forgalomnak. Heti összesítésben
a vezető részvények mindegyike jelentősen, 10 százaléknál nagyobb mértékben gyengült.
A BUX jelentős, 7,55 százalékos csökkenéssel kezdte a hetet hétfőn. Kedden kevesebb, mint 1 százalékot erősödött, szerdán ismét csökkent 4,8 százalékot, csütörtökön pedig 11,55 százalékkal esett, ami a BÉT történetében az 5. legnagyobb visszaesés volt. Az európai tőzsdék hasonló mértékben kerültek lejjebb csütörtökön. A csökkenést pénteken 5,79 százalékos visszaerősödés követte.
Heti összefoglalójában a Equilor Befektetési Zrt. az évek óta nem látott visszaesést emelte ki a tőzsdei hírek közül. A csökkenés egyik oka, hogy a koronavírus-járvány európai és amerikai terjedésében nem látszik lassulás – írták.
A pánikhangulat miatt több lejáratra nem értékesített kötvényeket az Államadósságkezelő Központ a csütörtöki aukción, miután jelentős mértékben emelkedtek a hozamok. Az 5 éves lejáratú államkötvényekből a tervezett 20 milliárd forint helyett csak 17 milliárd forintért adtak el. A 10 éves állampapír referenciahozama 1,91 százalékról 2,44 százalékra ugrott.
A pánikszerű eladási hullámot kihasználva több magyar vállalat is saját részvényeket vásárolt vissza a héten. Az OTP 500 ezer részvényt vett 11 690 forintos átlagáron. A 4iG kedden vásárolt vissza 100 ezer részvényt 461,59 forintos átlagáron. Az esetleges pénteki vásárlásokat hétfőn teszik közzé a vállalatok.
Varga Mihály pénzügyminiszter kedden kijelentette, hogy a járvány akár recesszióba is taszíthatja a magyar gazdaságot, a hatásokat azonban egyelőre nehéz felmérni. A válság egyszerre okoz keresleti és kínálati oldali sokkot, a válságkezelés sem lesz egyszerű. A tárcavezető ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kormány továbbra is az eurózóna gazdasági növekedését legalább 2 százalékkal meghaladó bővülést szeretne elérni – írta az Equilor.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 20 százalékot meghaladó eséssel 3385,85 pontról 2694,61 pontra csökkent egy hét alatt.
Az erős európai zárást tudták fokozni az amerikai indexek, amelyek óriási nyereséggel zártak pénteken.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.