Már megint lemaradunk

Pár pozitív nap a részvénytőzsdéken, és sorra jelentek meg a latolgatások, hogy mely eszközosztályok, mely régiók estek a legtöbbet, hol a legalacsonyabb az értékeltség. Persze senki nem biztat kendőzetlenül arra, hogy most vegyünk, de érezhető a sorok mögött, hogy ismét a fear of missing out (félelem, hogy kimaradunk) vezeti az elemzők kezét. Ez nem meglepő, az elmúlt évtizedben drogként szoktunk hozzá, hogy újabb és újabb csúcsok jönnek. A rutin mellett azt sejtem, hogy néhány helyen az üzleti érdekek is előtörnek.

Még csak az első előrejelzések jönnek a még meg sem kezdődött második negyedév GDP-adatainak zuhanásáról, de azt hallom, hogy „ezt már rég beárazta a piac”. Mégis, hová rohanunk? Egy válságnak van eleje, közepe és vége. Ha jól gondolom, az első szakasz végénél járunk most, az első pánikeladások épp hogy véget értek.

De sajnos most jön a legfájdalmasabb szakasz, amikor sok európai országban és az Egyesült Államokban is az exponenciális fázisba kerül a járvány terjedése. A tőzsdék szempontjából az utóbbi számít. Rettenetes adatok érkeznek

Európából naponta, de a piaci irány eldöntése az amerikaiak kezében van. Az első, nyugodtabb kereskedési nap a fix hozamú termékek piacán a Federal Reserve korlátlan QE-programjának megemésztése után jött el, az irányt a részvénypiacokon is az USA határozza meg, ahol most jön a legrosszabb.

Kínában a járvány beismerése után 12 hetes, vaskézzel irányított izoláció kellett ahhoz, hogy most, aggodalmakkal telve, de újraindítsák a rendszert. Semmilyen Donald Trump által kitűzött határidő nem tartható, mert a betegség nem hallgat az elnök úrra. A legnagyobb tanulság szerintem az, hogy nem vagyunk omnipotensek, inkább sebezhetők.

Abban reménykedem, hogy a sok nem regisztrált és tünetmentes eset miatt a konzervatív előrejelzéseknél korábban lépünk majd a válság közepéből a végső szakaszba. Nem lesz egy diadalmenet – rengeteg még a kockázat –, de a most meghozott monetáris és fiskális intézkedések addigra hatni kezdenek.