Nem léphetsz kétszer ugyanabba a válságba

A koronavírus kiváltotta tőzsdei eladási roham a grafikonokat tekintve meglehetősen sok hasonlóságot mutat az 1987-es fekete hétfővel vagy a 2008-as krachhal, amikor a Lehman csődjét bejelentették. Sőt, ha a grafikonokat egymásra illesztjük, a zuhanás lendülete meghaladta az előző két esetét. A múltat legfeljebb összehasonlítási alapként használhatjuk, mert a korábbi válságoktól radikálisan eltér a mostani.

A koronavírus-válság az eredetét tekintve külső sokk, egy természeti katasztrófa keltette helyzet, amely a gazdasági ciklus más szakaszán találta a pénzügyi szereplőket, mint a korábbiak. Mondhatjuk, hogy nagy hátrányból indulunk, mivel az ultralaza globális monetáris politikák következtében kevés a tér a jegybanki segítségre, de a piaci szereplők is világosan látják, hogy a kamatcsökkentés vagy a pénznyomtatás, sőt az extrém likviditásinjekciók sem enyhítenek most a helyzeten. Abban reménykedünk, hogy a kormányok és a szupranacionális szervezetek által meghozott fiskális döntések gyorsan visszaállítják majd a gazdaságot a rendes kerékvágásba, és V vagy U alakú fellendülés jöhet néhány hónapon belül.

Ez az állítás további, akár nagymértékű eszközárcsökkenést jelez előre, ahogy a múlt éppen az előbb félretett statisztikái is. Azok szerint az 1957 óta átélt krízisekben az S&P 500 index csökkenési szakasza legalább három hónapig tartott, de 2002-ben 29 hónapot kellett várni a fellendülésre. Ezzel tisztában vannak a világ vezető jegybankjai is, intézkedéseikkel nem a részvényárakat kívánják feltornázni. A mandátumukban leginkább a pénzügyi stabilitás őrzése szerepel, nem az, hogy az Apple vagy a Tesla mindig történelmi rekordárfolyamon forogjon a tőzsdén.

Ami most történik, az a vészhelyzetnek megfelelő szabályozói viselkedés, erre kész forgatókönyveket dolgoztak ki a jegybankok a 2008-as válság után. A mostani válságban is megjelent már néhány anomália. A The New York Times a múlt héten arról írt cikket, hogy egy nagy szereplő bajban lehet, és megindultak a rémhírek. Sok tőzsdén kereskedett alap (ETF) árfolyama elszakadt a benne szereplő részvények árfolyamának megfelelő értékétől. A menedékeszközök egy része is zuhan, például az arany is, mivel terjednek a pletykák az óriási call marginokról, amelyek miatt az aranyfedezethez kellett nyúlni a cégeknél.

A jelzáloghitel-piaci válság legfontosabb tanulsága az volt, hogy a tőkepiac különböző szegmensei olyan mértékben globalizálódtak és épültek szervesen egymásra, hogy egy likviditási pánikot, nagyobb mértékű kötvénypiaci eladási rohamot egy nemzeti bank sem tud már önállóan kezelni. A 2008-as válságban a Federal Reserve (Fed) 14 jegybankkal állított fel ideiglenes swapvonalakat, amelyeken keresztül amerikai dollárral látta el a világ piacait. 2008. december 10-re a Fed által kibocsátott hitelek 580 milliárd dolláron érték el a csúcsukat, ez az IMF akkori mérlegfőösszegének a 168 százaléka volt. A Fed az eszközeinek az egynegyedét használta a tranzakciók során.

A történtekből tanulva, az azóta felállított jegybanki swapvonalak – amelyek a globális pénzügyi rendszer működését hivatottak megőrizni – behálózzák a Földet. A monetáris eszköztárakban átalakították a jegybank mint végső hitelező keretrendszerét. Erre jó példa a Központi Bankok Európai Rendszere, amelynek egyik funkciója, hogy decentralizált formában biztosítsa a jegybanki rendelkezésre állást. Ehhez az Európai Központ Bank a fizetési rendszerek zökkenőmentes működésének támogatásával járul hozzá. Fontos, hogy lássunk egy alapvető különbséget: bár reméltük, hogy a kidolgozott eszközöket élesben sosem kell majd kipróbálni, ez a válság nem éri felkészületlenül a rendszer irányítóit.