BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb mélypontokra kell felkészülni

A 2008-ban kirobbanó gazdasági világválsághoz hasonló méretű kilengések alakultak ki.

A koronavírus kínai megjelenése után csak mérsékelt negatív mozgás indult el a tőzsdéken, sőt a január végén lezajlott korrekció után a tengerentúli börzék még újabb történelmi maximumra tudtak kapaszkodni. Február közepén azonban újabb erős eladói nyomás érkezett a tőzsdékre, miután a befektetők megijedtek attól, hogy a járványnak elhúzódó gazdasági hatásai lehetnek. A koronavírus-járvány erőteljes európai terjedésével párhuzamosan a tőkepiacokon továbbra is turbulens mozgások nehezítik meg a befektetők helyzetét, és

a 2008-ban kirobbanó gazdasági világválsághoz hasonló méretű kilengések alakultak ki.

A hazai börzét sem kímélik az eladók, az esés februári kezdete óta több mint 35 százalékot veszített értékéből a BUX index, ezzel három és fél éve nem látott mélypontra került. A tengerentúli S&P 500 index eddig nagyjából 30 százalékot zuhant. A 2018 végi esés során kialakult 2350-es mélypont eddig támaszt nyújtott az indexben, de olyan intenzív az esés, hogy számítani lehet újabb mélypontokra is.

Az árfolyammozgást tekintve a légitársaságok tartoznak a legnagyobb vesztesek közé, a United Airlines, a Delta Airlines és az American Airlines részvényei is gyorsan zuhannak (70–80 százalék közötti mínuszban vannak a részvények). A hajózási társaságok közül a Royal Caribbean Cruises, a Carnival Corp. és a Norwegian Cruise Line Holdings árfolyama csökkent látványosabb mértékben, január közepe óta 80-90 százalékos veszteséget szenvedtek el ezek a papírok. A szállodákat üzemeltető társaságok szintén fokozottan érzik a vírus hatását, a Marriott International és a Hilton Worldwide Holdings árfolyama is szakad az utóbbi hetekben (70-80 százalékos esésekkel találkozhattak a befektetők). Az S&P 500 legnagyobb vesztesei közé tartoznak még a kaszinóüzemeltetők, a Wynn Resorts (a társaság árfolyama 75 százalékos mínuszban van a január közepén elért csúcshoz képest) és a Las Vegas Sands (50 százalékos mínuszt mutat az árfolyam) értéke is nagyobbat esett a piac átlagánál.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.