Emelkedéssel zártak Európában
Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden, a figyelem középpontjában a vállalati gyorsjelentések mellett az olajárak álltak. Növelték a kockázatvállalási hangulatot azok a jelzések is, hogy több gazdaság elkezdte enyhíteni a koronavírus-járvány miatt szigorú korlátozásokat.
Milánóban 1,71 százalékkal, Madridban pedig 1,55 százalékkal emelkedett az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 1,54 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 1,61 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 1,73 százalékkal kapaszkodott feljebb.
A nap nyertesei a bankrészvények voltak. A bizonytalanságok miatt a várakozások jelentősen csökkentek, de az eddigi beszámolók azt mutatják, hogy a nyereségek stabilak a rossz hitelekre félretett céltartalékokat nem tekintve.
A HSBC brit multinacionális befektetési bank és pénzügyi szolgáltató, Európa legnagyobb bankja 1,0 százalékos pluszban zárt, jóllehet bevétele éves összevetésben 5 százalékkal, adózás előtti nyeresége pedig 48 százalékkal csökkent. Az eredményt lényegesen gyengítette, hogy a rossz hitelekre félretett tartalék összegét 2,4 milliárd dollárral, 3 milliárd dollárra növelte a bank.
Svájc legnagyobb bankja, az UBS 7,1 százalékkal drágult, miután első negyedéves gyorsjelentésében nyereségének 40 százalékos emelkedéséről számolt be. A spanyol Santander, az euróövezet második legnagyobb bankja a jelentős céltartalékolás miatt 82 százalékkal kevesebb nyereséget termelt, árfolyama 4,8 százalékkal ugrott meg.