A vártnál kisebb az Uber vesztesége
Az Uber Technologies bevételei ugyan a járványhelyzet ellenére 14 százalékkal emelkedtek éves összevetésben a március végén lezárt három hónapos periódusban, ám a korábbi tervtől eltérően a cég idén még nem produkál pozitív EBITDA-t – kommentálta az első negyedéves gyorsjelentést Dara Khosrowshahi vezérigazgató. Hozzáfűzte: a fejleményre reagálva 2020-ban egy több mint egymilliárd dolláros költségcsökkentést hajtanak végre, amelynek során elbocsátanak 3700 teljes munkaidős foglalkoztatottat, azaz az állomány 17 százalékát. Szükségesnek is tűnik a megtakarítás, hiszen a cég főtevékenységéből, a fuvarmegosztó szolgáltatásból befolyó bevételek áprilisban 80 százalékkal estek vissza világszerte. Május elején azonban az Egyesült Államokban az üzletág foglalásai már 12 százalékkal meghaladták az áprilisi mélypontot.
Visszatérve az első negyedévhez, az Uber 3,54 milliárd dolláros bevétele megfelelt az elemzők várakozásának. A nettó veszteség 190 százalékkal 2,9 milliárd dollárra, részvényenként pedig 64 centre nőtt (EPS), míg a Wall Streeten 88 centes negatív EPS-re számítottak. A veszteségből 2,1 milliárd dollárt tett ki az Uber befektetéseinek az értékvesztése. A cég EBITDA-ja 612 millió dollárral csúszott a negatív tartományba. A fuvarmegosztás árbevétele a bázisidőszakhoz képest 2 százalékkal gyarapodott, míg az előző negyedévhez viszonyítva 18 százalékkal esett.
Az Uber Eats, a társaság ételkiszállító üzletága viszont 819 millió dollárt kasszírozott, 50 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában, és bár ez a divízió hozta össze az EBITDA-veszteség mintegy felét, mégis 32 százalékkal javult a teljesítmény ezen a soron is. Az elemzők szerint azonban kérdéses, hogy a válságot követően meg tudja-e tartani új ügyfeleit az üzletág.
A társaság részvényei a hírekre pénteken 6 százalékkal 32,8 dollárra erősödtek, miután már csütörtökön is 11 százalékkal drágultak a legfőbb rivális Lyft vártnál jobb jelentésére, amelyben az forgalma 23 százalékos növekedéséről adott számot.


