Pénz- és tőkepiac

Épülnek az új bankszékházak

A Raif­feisen nyáron átteszi a székhelyét az Agorába, az OTP új bankközpontja majdnem szerkezetkész.

A alaposan átrajzolta a banki működést, van olyan pénzintézet, amelynél a központban dolgozó munkatársak 90-95 százalékban otthonról, home office-ban látják el feladatukat. Mindezek ismeretében kérdés, milyen módon alakulnak át azok a tervek, amelyek új bankszékházak megnyitásáról szóltak. Ehhez időben a legközelebb a Raiffeisen Bank áll, amelynek az eredeti elképzelések szerint tavasszal már be kellett volna költöznie új székházába. A HB Reavis Agora projektje kissé megcsúszott, ezért a bank által bérelt irodai részek belső kialakítására most kerül sor. A tervek szerint a pénzintézet csaknem 20 ezer négyzetméternyi irodaterületet bérel majd hosszú távra, ezzel az Agora Tower első épülettömbjének majdnem 60 százalékát leköti. Az elképzelések szerint több mint 1300 munkatársat költöztetnek össze az Akadémia utcai és a XV. kerületben lévő Késmárk utcai központból. A Raiffeisen már 15 éve dédelgeti székházterveit: eredetileg a mostani projekttel átellenben, a Rendőrpalota szomszédságában épült volna meg Budapest első, a bank központjának is helyet felhőkarcolója, ám a 2008-as válság elmosta a projektet. A Világgazdaság kérdésére a Raiffeisen Banknál elmondták, hogy a budapesti székházak költözése a tervek szerint a nyár első felében esedékes. A pénzintézet figyeli a járványhelyzet alakulását, és az aktuális körülményekhez alkalmazkodva bonyolítja majd le a költözés operatív részét. A Raiffeisennél ugyanakkor az irodakomplexumban előre meghatározott aktív helyek számán rövid távon nem terveznek változtatni.

Messzebb áll a megvalósítástól az OTP Bank új projektje. A bank korábban már két központi irodaépületet húzott fel a XIII. kerületi Babér utcában, és további irodákat bérel a BSR Center épületeiben. A háztömb hátsó, Madarász Viktor utcai telekrészén újabb fejlesztés zajlik, amelyről Csányi Sándor elnök-vezérigazgató 2017 végén a Portfóliónak úgy nyilatkozott, hogy a hétemeletes irodaházban modern felfogású, munkavállaló-központú tereket terveznek kialakítani. A Market Építő Zrt. generálkivitelezésében megvalósuló beruházást a tervek szerint 2021 novemberében adják át, ekkor a fővárosban szétszórtan, 27 telephelyen működő központi és leányvállalati irodák zöme át fog költözni az új épületbe. „A veszélyhelyzet elrendelése az új irodaház építését kis részben befolyásolta, csupán néhány biztonsági óvintézkedést kellett életbe léptetni” – reagált az OTP lapunknak. Azt is jelezték, hogy az elmúlt hetekben rengeteg olyan értékes tapasztalatot gyűjtöttek, amelyek hosszú távon hatással lesznek a mindennapi munkavégzésre. Folyamatosan elemzik a helyzetet, és alkalmazkodnak a kihívásokhoz. Külön kiemelték: nagy teljesítmény, hogy extrém rövid idő alatt a munkatársaik nagy része át tudott állni az otthoni munkavégzésre. „Irodaházakra a jövőben is szükség lesz, de belső kialakításukra, a közösségi helyek berendezésére mindenképp hatással lesznek a most szerzett ismeretek. Mivel az új központ már majdnem szerkezetkész állapotban van, ezért a szükséges finomításokat most elvégezhetjük” – hangsúlyozta az OTP.

A Raiffeisen közel

20

ezer négyzetméternyi

irodaterületet bérel

OTP költözés Raiffei­sen bankszékház
Ezek is érdekelhetik