BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fejleszt a Kulcs-Soft

A Kulcs-Soft érzéketlennek tűnik a koronavírus-járvány hatásaira, a technológiai cég gazdálkodása stabil, és az idei üzleti terveiken sem kellett módosítaniuk.

Hatalmasat zuhant az idén a Kulcs-Soft árfolyama, a januárban még 3000 forint felett is megforduló papírokkal az utóbbi időben már csak 1700 forint körül kereskednek, holott a cég áprilisban a tavalyi 68 forintról 90 forintra növelte az osztalékot, és Kulcsár Tibor többségi tulajdonos is serényen vásárolja a részvényeket. Az új kihívásokról Szabó Ervin vezérigazgatót kérdeztük.

A korlátozásokkal járó új helyzet mennyiben érinti az üzletmenetüket?

Felhőalapú és online-rendszereinkkel lehetővé tettük kis- és középvállalati ügyfeleinknek az átállást a távoli munkavégzésre. Hagyományos számviteli programjainkat 65 ezer, online megoldásainkat pedig 200 ezer vállalkozás használja, ők már kilencedik hete részesülnek az online külső támogatásunkban. A nemzetközi piacon a regisztrációk száma 5 százalékkal nőtt az első negyedévben, visszaesés sem árbevételben, sem fizetős ügyfélszámban nem tapasztalható. A régiós terjeszkedés előkészítése a szükséges fejlesztésekkel, az infrastruktúra-tervezéssel és a humán háttér kialakításával zavartalanul folytatódik.

Kellett-e módosítaniuk a járvány miatt az üzleti terveiken?

Az első negyedéves bevétel és eredmény felülmúlta mind a bázist, mind az előzetes elvárásokat. A forgalom 5,3, az adózás előtti eredmény 17,7 százalékkal nőtt. A BizXpert online számlázóprogram hazai regisztrációinak száma 48 százalékkal bővült, a felhőszolgáltatásból származó árbevétel pedig 23 százalékos növekedést mutat az előző év azonos időszakához képest. A Kulcs-Soft nem írta át a terveit, sőt a megnövekedett feladatok miatt a létszámot 8 százalékkal kellett bővítenünk. A távmunka miatt a fix költségeink egy részét csökkenteni tudtuk.

Milyen tervekkel készülnek a korlátozások feloldására?

A gazdasági működés folyamatos helyreállítása már hazai és nemzetközi szinten egyaránt esedékes. Az előttünk álló időszakban a most bevezetett online oktatási és konzultációs lehetőségekkel kívánjuk segíteni ügyfeleinket. Új szolgáltatásokon is dolgozunk, amelyekkel támogatni szeretnénk azt a közel kétszáz képzési helyet, ahol a Kulcs-Soft szoftvereit használják az oktatás területén.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.