A koronavírus-járvány megnehezíti, ugyanakkor nem lehetetleníti el a lakásvételt – állapították meg közleményükben a Takarék Index szakértői. Nehézségekbe ütközhet például a személyes megtekintés is, pedig ez nem kihagyható lépés egy vétel során. A méretarányos, pontos alaprajz szerepe így felértékelődhet, több fényképre, akár videóra is szükség lehet, hogy a vevők rekonstruálhassák a személyesen látottakat, vagy már a személyes megtekintés előtt minél pontosabb képet kapjanak az ingatlanról.
A hitelintézetek változatlanul szeretnék kiszolgálni az igénylőket, ám a felelős üzletpolitikából adódóan akadhatnak szigorítások a járvány előtti viszonyokhoz képest. Némi lassulásra lehet számítani emellett a banki és a CSOK-ügyintézés során, a személyes találkozások kerülése az ügymenet hosszabb lefutását idézheti elő például az értékbecsléseknél vagy a szükséges dokumentumok beszerzésénél. Az átfutási idők lassulását érdemes már ajánlattételkor jelezni, majd a szerződésbe foglalni. A szerződések megkötése a személyes kontaktus kerülése miatt szintén alternatív megoldást igényel, illetve lassabb lehet – hívták fel a figyelmet szakértők.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.