BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Revízió alá került a Rába célára

Az OTP Bank a járványhelyzetre tekintettel felülvizsgálja a Rába Járműipari Holding részvényeire korábban kiadott tartási ajánlást és a papírok 1210 forintos célárát – közölte a tőzsde honlapján Rátkai Orsolya, a pénzintézet elemzője. Újabb ajánlást csak a járműipari vállalat első negyedéves gyorsjelentésének május 13-ra várt közzététele után publikálnak. Mint ismeretes, a holding április második felében két hétre leállította az üzemeit, azonban ennek közlésén kívül a menedzsment mostanáig nem adott ki tájékoztatást a cég kilátásairól a megváltozott körülmények közepette.

Eközben a közgyűlés hatáskörében eljáró igazgatóság április 30-án elfogadta a 2019-es mérlegbeszámolót, döntött a részvényenként 20 forintos osztalékról, és felhatalmazta a menedzsmentet, hogy a cég a győri belvárosban található, 43 000 négyzetméteres, beépítetlen telkét minimum nettó 6,6 millió euróért árverés útján értékesítse. Az elemző szerint az osztalék a Rába konszolidált nyereségének 47 százalékát teszi ki, és így a bizonytalan helyzet dacára felfelé tér el – méghozzá számottevően – a tavaly ősszel elfogadott osztalékpolitikában meg­-

határozott maximum 20 százalékos aránytól. A holding eladósodottsági szintje ugyan sokkal alacsonyabb volt 2019 végén, mint a 2008-as válság idején, ám likviditási rátája jottányival sem kedvezőbb – állapítja meg Rátkai Orsolya. Jelentős változást hozhat viszont a sikeres ingatlanértékesítés esetén befolyó mintegy 2,1 milliárd forint, jóllehet ez 2021-re csúszhat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.