Továbbra is vezet a technológiai szektor
A koronavírus okozta gazdasági recesszióból a részvénypiaci szektorok közül V alakzatban pattant vissza, és
korábbi történelmi csúcsa közelébe szárnyalt az amerikai technológiai szektor.
Nem véletlenül, ugyanis a járvány miatt elrendelt karanténintézkedések negatív gazdasági hatásainak legkevésbé kitett ágazatról van szó, bár ez valószínűleg kevésnek bizonyult volna, ha a makrogazdasági várakozásokban nem következik be a pozitív fordulat. A több ezermilliárd dolláros költségvetési és jegybanki ösztönzőcsomagok bejelentésének hatására és az egyes országok fokozatos újranyitásával párhuzamosan nagymértékben javultak a második féléves globális konjunktúrakilátások, amit a részvénypiacok március végén elkezdtek árazni.
Az amerikai Nasdaq 100 technológiaszektor-indexet követő ETF már csak 3 százalékra van a február elején felállított historikus csúcsától.
A FAANG-nak rövidített részvénycsoport – Facebook, Amazon, Apple, Netflix és Google – emelkedése magas kitettségük következtében húzta az amerikai részvénypiaci indexeket is. A koronavírus-járvány alatt bevezetett karanténhelyzetben a fogyasztók még inkább a digitális szolgáltatások irányába fordultak, így az online kereskedelemmel is foglalkozó Amazon, valamint az online videószolgáltatást nyújtó Netflix árfolyama már több mint 10 százalékkal meghaladja a részvénypiaci esés előtt elért februári csúcsát.
Az amerikai technológiai szektort követő ETF-hez hasonlóan az Invesco kínai IT-szektorra fókuszáló ETF-e is megközelítette a januárban elért lokális csúcsát.
A BAT az amerikai FAANG-hoz hasonlóan a szektor legnagyobb kínai vállalataiból – Baidu, Alibaba és Tencent – képzett mozaikszó, jellemzően az amerikai szektortársakéhoz hasonló profillal. A két szektor, illetve a két cégcsoport közötti különbség a globális elterjedésben mutatkozik meg: míg a kínai technológiai cégek jellemzően a lokális piacra fókuszáltak, az amerikai cégóriásoknak globális a lefedettségük. A célpiacok lefedettsége jól tükrözi a vezető globális technológiai státuszért folyó versengést.


