Fennállása óta először veszteséges a Zara
A Zara divatmárkát tulajdonló Inditex története során először veszteséges negyedévet zárt – közölte tegnap a társaság. A februártól áprilisig tartó időszakban – amikor üzletei 90 százaléka zárt be hosszabb-rövidebb időre – a spanyol vállalat árbevétele éves összevetésben 44 százalékkal, 3,3 milliárd euróra, nettó eredménye pedig 734 millió euróról mínusz 409 millióra zuhant. A periódust követően, májusban 51 százalékkal esett vissza a forgalom, június elején azonban már csak 34 százalékkal. Az online értékesítés viszont a negyedévben 50 százalékkal, áprilisban pedig már 95 százalékkal nőtt. Ebből kiindulva a cégvezetés 900 millió eurót költene 2022-ig az e-kereskedelem fejlesztésére.
Százalékosan még nagyobbat esett a trendi ruhákat, lábbeliket és kiegészítőket gyártó amerikai Guess árbevétele, a május 2-án lezárt negyedévről szóló gyorsjelentésében 260 millió dolláros forgalomról számolt be, amely 51 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakáétól. Sőt, még a cég e-kereskedelmi bevételei is csökkentek. Így aztán nem csoda, hogy a tavalyi első negyedévben összehozott 21 millió dolláros veszteség 160 millióra dagadt. A vállalatnál az év a 127 kínai bolt bezárásával indult, majd márciustól összes észak-amerikai és európai üzletére is lakat került. Tegnapig az 1141 árusítóhelyéből 677 nyitott ki. A cég előrejelzést nem adott ki, de a második negyedévben is hasonló eredményekre számít.


