BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Válságálló befektetés az Alteo

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az elmúlt években több napelem (összesen 20 megawatt) és szélerőmű (várhatóan összesen 47 megawatt kapacitással) került a portfóliójába.

Jó érzés keríthette hatalmába a befektetőket az Alteo augusztus végén publikált féléves gyorsjelentését olvasva. Az elmúlt évek beruházásai, befektetéseinek eredménye már jól látszik a számokon.

Továbbá az is kiderült, hogy a koronavírus-járvány idején a cég inkább a válságálló vállalatok táborát erősíti. A fél év eredménye egybecsengett a várakozásainkkal is, így a célárat nem módosítottuk, az továbbra is 1070 forint a következő egy évre vonatkozóan.

A cég árbevétele év/év alapon 33 százalékkal, az EBITDA, azaz a pénzügy kiadások, adó és amortizáció-értékcsökkenés előtti eredménye 48 százalékkal nőtt.

A menedzsment 2019 végén vázolt fel egy ötéves stratégiát, amely a jelenlegi 3-4 milliárd forintos éves EBITDA akár 7 milliárd forintra való növelését tűzi ki célul, feltételezve, hogy a vállalat terjeszkedik, új szegmenseket hoz létre.

Illusztráció. Fotó: Julian Stratenschulte/dpa

A jövőben nemcsak a villamosenergia- és hőtermelés, a kereskedelem és az energetikai szolgáltatások lehetnek profitcentrumok, hanem szóba jöhet külföldi terjeszkedés vagy éppen hulladékgazdálkodás is, nem feledve az olyan lehetőségeket sem, mint az elektromos autók energiaellátása.

A cég folyamatosan bővíti mind a megújuló, mind a hagyományos erőműveinek számát, kapacitását. Az elmúlt években több napelem (összesen 20 megawatt) és szélerőmű (várhatóan összesen 47 megawatt kapacitással) került a portfóliójába,

így az utóbbi terén az Alteo válhat a második legnagyobb hazai szereplővé.

A legutóbbi vásárlást augusztusban jelentették be,

a célpont a 15 megawatt kapacitású Pannon Szélerőmű.

Eközben a hagyományos, gázmotoros erőműveket is fejlesztik, bővítik, tehát azok összkapacitása is jelentősen nő.

A társaság már közel 120 megawatt (felerészt gázmotoros, felerészt megújuló) teljesítménnyel büszkélkedhet, ami megalapozza a következő években elérhető magasabb és stabil EBITDA-szintet.

A közműcégeket általában válságállónak és osztaléksztorinak tekintik a befektetők. Az előbbi már igaz az Alteo esetében is, az utóbbira még várni kell, de ahhoz is adott a növekedési sztori.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.