BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Salesforce új terepre készül

A Salesforce a Slack megszerzésével iramodna a Microsoft után a vállalati belső kommunikációs piacon.

A Salesforce 27,7 milliárd dollárért megvásárolja a munkahelyi üzenetküldő alkalmazást működtető Slack Tech­no­logiest – jelentette be a menedzsment a társaság harmadik negyedéves gyorsjelentésének ismertetésekor. A Slack részvényeseinek papíronként 26,79 dollárt fizetnek készpénzben, és 0,0776 darab Salesforce-részvényt is kapnak. A hírre a Slack részvényei a tőzsdezárás utáni elektronikus kereskedésben a 43,8 dolláros záróár közelében maradtak, a Salesforce kurzusa ellenben több mint 4 százalékkal, 231,3 dollárra esett.

A San Franciscó-i Salesforce története legnagyobb akvizícióját hajtja végre. A felhőalapú ügyfélkapcsolat-kezelő szoftvereket és egyéb vállalati applikációkat forgalmazó cég ezzel jelentősen bővítheti kínálatát, hiszen a 2013-ban alapított Slack munkahelyi kommunikációs eszköze rendkívül népszerű a médiacégek, a tech vállalatok és a kiskereskedelmi társaságok körében. Partnerei között a többi között ott van az Amazon, az IBM és a CNN.

Idén a Slack részvényei csaknem 60 százalékkal erősödtek. A járvány miatt kényszerűen előtérbe kerülő távmunka növelte a keresletet. A cégnek 130 ezer fizető intézményi ügyfele van, 30 százalékkal több, mint egy éve. Aktív napi felhasználóinak száma az év elejétől októberig egyötödével, 12 millióra nőtt. A vállalat mindazonáltal a tavalyi tőzsdére lépése óta egyetlen nyereséges negyedévet sem zárt még.

Marc Benioff, a Salesforce vezérigazgatója a szinergiahatásokról szólva kiemelte: a Slack vállalati felhasználóinak 90 százaléka már most is Salesforce-ügyfél. A fúzióval a Salesforce a Microsoft munkahelyi chatplatformja, a 75 millió felhasználóval rendelkező Teams első számú konkurensévé válik. A Salesforce egyébként 5,42 milliárd dollár negyedéves árbevételt jelentett, éves alapon ez 20 százalékos bővülés. Az egy részvényre eső tisztított nyereség elérte az 1,15 dollárt. Mindkét adat rávert a piaci várakozásokra, de a bevételnövekedés üteme lassult. A vállalat javított az éves kilátá­sain is, most már 21,1 milliárd dollár bevételre számít, ami 23 százalékos növekedés lenne az előző évhez viszonyítva. A következő évre további 5,5 milliárd dolláros forgalombővülést jelez előre a menedzsment, ebből szerintük 600 milliót már a Slack szolgáltatásai hozhatnak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.