A BUX emelkedéssel nyitotta az új évet
Több mint 8,3 milliárd forintos forgalom mellett, 0,68 százalékos emelkedéssel 42 333 ponton zárt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe tegnap. A BUX együtt mozgott a vezető európai és ázsiai indexekkel. Itthon a blue chipek vegyesen teljesítettek. Az OTP és a Mol erősödött, a Richter papírjai veszítettek értékükből, a Magyar Telekom árfolyama pedig stagnált. Az OTP közel 4,3 milliárd forintos forgalomban, 1,5 százalékos erősödés után 13 560 forinton zárta a napot. A Richter 1,4 milliárdos forgalomban 1,21 százalékot gyengült, és 7350 forinton fejezte be a napot. A tegnapi kereskedésben a Mol papírjai 1,1 milliárdos forgalomban 1,28 százalékkal drágultak, és 2218 forintot értek a nap végén.
A Magyar Telekom kurzusa az év első kereskedési napján nem változott az előző záráshoz képest, 296 milliós forgalmat követően papírjai továbbra is 380 forintot értek. A bankközi devizapiacon tőzsdezáráskor 361,2 forintért adták az eurót, ez némi erősödés a 361,7 forintos nyitószinthez képest. A dollárral 296,8 forinton kereskedtek, a svájci frank 334,4 forintot ért.


