Pluszban zárhatott a novemberi lakáshitelpiac
Vegyesen alakult a november a lakossági hitelpiacon: miközben a lakáscélú kölcsönöknél 11,3 százalékos növekedést hozott a tizenegyedik hónap 2019 novemberéhez képest – 82,7 milliárd forintnyi új szerződés mellett –, addig a frissen kihelyezett fogyasztási hitelek éves alapon 27,6 százalékkal, 87,9 milliárd forintra olvadtak – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból. Ami az első tizenegy hónap új szerződéseinek alakulását illeti, a lakáshiteleknél közel 853 milliárd forintos értéket mutat a jegybanki statisztika, ami 2,3 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Ennek alapján számítani lehet arra, hogy 2020 egészében is növekedni tud a lakáshitelek piaca, ami a koronavírus-járvány tükrében igen figyelemreméltó teljesítmény.
A fogyasztási hiteleknél – a folyószámlahitelek nélkül számítva – viszont 14,4 százalékkal, 1068,4 milliárd forintra csökkent az új szerződések volumene, még annak ellenére is, hogy a babaváró kölcsönöknél éves alapon 38,3 százalékkal, 572 milliárd forintra emelkedett a frissen elkönyvelt mennyiség. A fogyasztási hitelek piacának zsugorodásában jelentős szerep jutott a személyi kölcsönöknek, amelyeknél 40 százalékkal esett az új kihelyezések összege, éppen elérve a 314 milliárd forintot. A szabad felhasználású jelzáloghitelek új kihelyezéseinek mennyisége viszont 73,4 milliárd forintot ért el 2020 első tizenegy hónapjában, ami éves összevetésben 12,4 százalékos bővülést tükröz.
A lakossági hitelek állománya november végére 8042,7 milliárd forintra emelkedett, 14,5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. (A két számjegyű bővülésben közrejátszott a március óta élő hiteltörlesztési moratórium is.) Az MNB által kimutatott állomány emelkedésében a fogyasztási hiteleké volt a nagyobb szerep: ezeknél 22,2 százalékkal, 3580 milliárd forint fölé ugrott a regisztrált volumen. Az utóbbiban kulcsszerep jutott a 2019 júliusa óta elérhető babaváró kölcsönnek, amelynek állománya nagyjából két és félszeresére ugrott egy év alatt, és a tizenegyedik hónap végére megközelítette az 1022 milliárd forintot. Ennek eredményeként ma már – a lakáshitelek után – a babaváró kölcsön a második legfontosabb termék a lakossági portfólióban, 12,7 százalékos részesedéssel, megelőzve a 12,3 százalékos súlyt képviselő személyi hiteleket is. A folyószámlahiteleknél viszont folytatódott a már hosszabb ideje tartó zsugorodás a kimutatott állományban: november végén ez nem egészen 260 milliárd forintot tett ki, 5,8 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál.


