BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szárnyalt az Enefi

Jó hírt kapott tegnap az Enefi Vagyonkezelő Romániából, a Maros Megyei Törvényszék döntése alapján a kibocsátó ottani érdekeltsége 3,3 millió eurónak megfelelő összegű kifizetést kap Marosvásárhely önkormányzatától. A vagyonkezelő bejelentését követően több mint 42 százalékos pluszba került napközben a részvény árfolyama.

A Marosvásárhelyi Ítélőtábla ugyanis a január 5-i, tárgyaláson kívül hozott döntésével az Enefi tulajdonában álló E-Star Mures Energy SA által Marosvásárhely Önkormányzata ellen indított kártérítési per újratárgyalásán mindkét fél fellebbezését elutasította.

Az ítélet ennek fényében jogerős és végrehajtható. A fentiek következtében a Maros Megyei Törvényszék által korábban meghozott döntés maradt hatályban, amely részben jóváhagyta az E-Star követelését, és kötelezte a várost 16 millió lej (azaz 3,3 millió euró) kifizetésére. A kötelezettség felét teszi ki a koncessziós díj, és közel negyedét a beruházások amortizáció nélkül számolt összegének a megtérítése.

A magyar társaság azonban közleményében jelezte, nem ért egyet maradéktalanul a döntéssel, várja a döntés indoklását, és vizsgálja a további perorvoslatok lehetőségét, ideértve az igény esetleges nemzetközi bíróság előtti érvényesítését is. A megítélt 16 millió lejes kártérítéssel szemben az Enefi követelése 49,6 millió lej.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.