Pénz- és tőkepiac

Élni tudott a lehetőséggel a Medicover

A régiónkban és Magyarországon is jelen lévő svéd társaság jócskán profitált a pandémia második hullámából.

Rakétaként lőttek ki, és a nap végéig majdnem 10 százalékkal erősödtek a Medicover stockholmi börzén jegyzett részvényei pénteken, miután a magánegészségügyi szolgáltató remek negyedik negyedéves gyorsjelentést tett közzé.

A régiónkban és Magyarországon is jelen lévő svéd társaság jócskán profitált a pandémia második hullámából. Árbevétele 30 százalékkal 297,7 millió euróra emelkedett,

miközben az EBITDA-soron csaknem 60 százalékos bővülést ért el, 18,8 millió eurós adózott nyeresége pedig mintegy háromszorosa az egy évvel korábbinak.

Fotó: Róka László / MTI

A társaság egészségügyi szolgáltatásait igénybe vevő ügyfelek száma 36 ezerrel 1,4 millióra nőtt, az üzletág árbevétele 19 százalékkal 149 millió euróra hízott. A másik meghatározó üzletág, a diagnosztikai szolgáltatások különösen jól teljesített a járványhoz kapcsolódó vizsgálatok, szolgáltatások révén. A szegmens árbevétele több mint 42 százalékkal 154,6 millió euróra ugrott, főként az elvégzett nagy számú PCR-, antigén- és antitestteszt nyomán.

Az utolsó negyedévben – a járvány második hullámának európai tetőzésekor – 1,2 millió Covid–19-tesztet végzett el a szolgáltató, a megelőző háromhavinak több mint a dupláját.

A kiugróan eredményes évnegyednek köszönhetően a teljes évet 2,2 millió híján egymilliárd euró árbevétellel zárták, ez csaknem ötödével múlja felül a 2019-es adatot. A profit 11 százalékkal, 27,3 millió euróra nőtt. A vezetőség részvényenként hét eurócent kifizetését javasolja.

koronavírus Covid-teszt Medicover PCR magánegészségügy
Kapcsolódó cikkek