Erste: nincs sok tér a Mol-papírok emelkedése előtt
A január végén meghatározott 2440 forintról enyhén, 2475 forintra emelte a Mol-részvények célárát az Erste, ami a jelenlegi árfolyamról 10 százalékos felértékelődéssel kecsegtet. Ajánlásuk továbbra is tartás.
A bankház új olajpiaci szektorelemzése szerint a magyar társaság nyeresége a következő negyedévek során az emelkedő olajár, a kiskereskedelem és a bővülő petrolkémiai marzsok miatt nőhet, ugyanakkor a finomítás csak kismértékben javulhat a világban lévő túlkapacitás és az új ázsiai szereplők miatt.

A Mol papíroknak várhatóan a vállalati sztorik sem adnak jelentős hajtóerőt, az Erste például nem is számít arra, hogy a társaság megegyezzen a horvát kormánnyal az INA részvények eladásáról. A tavaly ősszel indított sajátrészvény-vásárlás ugyanakkor folytatódhat, a tiszaújvárosi poliolgyárban pedig a tervek szerint 2022-ben indulhat meg a termelés.
A bankház szerint a régiós szektortársak közül most az OMV és a Romgaz is a Molnál jobb befektetésnek számít, a leginkább kedvelt osztrák OMV mellett szól, hogy cég nemrég növelte részesedését a Borealis-ban, s közben a petrokémiai jövedelmezőség nagyot javult, ami idén sokat segíthet a cég eredményének növelésében.
A Mol pénteken, tőzsdenyitás előtt teszi közzé negyedik negyedéves eredményét.