A hitelintézeti szektor konszolidált, nettó eredménye 389,8 milliárd forintot ért el 2020-ban, ami csaknem 44 százalékkal elmarad az egy évvel korábbi 694,2 milliárdtól – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tegnap közzétett előzetes adataiból. A tetemes visszaesés ellenére – a körülmények ismeretében – a tavalyi eredmény egyáltalán nem rossz, nagyjából a 2016-os profittal van egy szinten.
A szektorszintű eredmény visszaeséséért egyértelműen a kockázati költségek drasztikus emelkedése a felelős, az értékvesztés és a céltartalék eredménysoron ugyanis tavaly csaknem 400 milliárd forintos mínusz keletkezett, szemben az egy évvel korábbi mínusz 103,3 milliárddal. A kockázati költségek növekedésében jelentős szerepe lehetett a tavaly március óta élő törlesztési moratóriumnak is, hiszen a piaci szereplők azzal számolnak, hogy a lejárta után nő majd a nem teljesítő hitelek aránya a portfólióban.
A tavalyi konszolidált nettó eredmény összetételénél – az egyes szereplők üzemméretét vizsgálva – figyelemre méltó, hogy a majdnem 390 milliárdos profit csaknem 99 százaléka a kilenc hazai nagybankhoz kötődött. Ezzel szemben a nyolc közepes méretű szereplő összességében 3 milliárd forint veszteséget ért el 2020-ban, miközben a 16 kisbank együttesen 7,2 milliárd forint profitot termelt. Ami az egyes eredménytételek alakulását illeti, a kamateredmény több mint egytizedével, 1410 milliárd forint fölé nőtt a hitelintézeteknél, ám a díj- és jutalékeredménynél csak nem egészen 1,5 százalékos emelkedésre futotta, 827 milliárd forinthoz közelítő összeg mellett. A működési költségek elmúlt években megfigyelhető emelkedő trendje tavaly is folytatódott a szektorban: az ezen a soron elszámolt csaknem 1560 milliárd forint 6,3 százalékos növekedést takar.
A csökkenő eredmény nyomán a hitelintézetek jövedelmezősége is romlott tavaly: a tőkearányos megtérülés (ROE) a 2019-es 13,1-ről tavaly 6,5 százalékra esett vissza, miközben az eszközarányos nyereség (ROA) 1,4-ről 0,6 százalékra csökkent. A költség-bevételi hányados (CIR) közben kissé csökkent a szektorban: 63 százalékot ért el, ami 1 százalékpontos csökkenés 2019-hez képest. A konszolidált, szektorszintű mérlegfőösszeg az év végén már meghaladta a 60,6 ezermilliárd forintot a hitelintézeteknél, ami látványos, 22,5 százalékos emelkedés az egy évvel korábbi eszközállományhoz képest. A hitelállomány 22,7 százalékkal, 38,16 ezermilliárd forintra nőtt tavaly, miközben a betéteknél 25,3 százalékos emelkedést mutatott ki az MNB-statisztika, 49,64 ezermilliárd forintos állomány mellett.
A szektor nem konszolidált nettó eredménye szintén jelentősen csökkent a múlt évben, és 212,1 milliárd forintot ért el, szemben az egy évvel korábbi bő 504 milliárddal. A bankok egyedi adatai alapján kalkulált mérlegfőösszeg bővülésének üteme is a csoportszintűéhez hasonlóan alakult, hiszen itt 22,9 százalékos éves emelkedést mutatnak a Magyar Nemzeti Bank statisztikái, valamivel 53 ezermilliárd forint feletti eszközállomány mellett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.