BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hamar termőre fordulhatnak a Gloster akvizíciói

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

K. T. | Újabb hazai kispapírról kaphatnak naprakész információkat a befektetők, miután az Erste Befektetési Zrt. tegnap 4135 forintos célár mellett megkezdte a Gloster részvényeinek követését. A brókercég elemzésében kijelölt 12 havi árfolyam-várakozás bő ötö­dével magasabb a Budapesti Értéktőzsde Xtend kategóriájában jegyzett IT-cég jelenlegi kurzusánál, az ajánlás ezzel összhangban vétel. A pesti parketten tavaly megjelenő Gloster eddig is aktív volt a felvásárlási pia­con – a networking tevékenységgel foglalkozó Euroways Kft.-t 2019–2020 között két lépcsőben, a Macrogate Kft.-t pedig tavaly vásárolta meg, míg a felhőalapú szolgáltatásokat kínáló KingSol Zrt.-t idén integrálja a csoportba –, de növekedési céljaihoz további felvásárlásokat is tervez, az Erste ezért egy alap- és egy gyorsított akvizíciós modellt is épített a vállalatértékeléshez, amelyet 80-20 százalékos súllyal vett figyelembe a célár meghatározásakor.

A legvalószínűbb alapforgatókönyv csupán egyetlen újabb, 750 millió forint értékű akvizíciót feltételez 2023 elején, amitől 150 millió forint körüli EBITDA-bővülés várható, azután pedig organikusan növekszik tovább a vállalat. Ebben a modellben 2023-ra megduplázná tavalyi, 361 milliós EBITDA-ját a vállalatcsoport, adózott eredménye pedig a háromszorosára növekedhet, átlépve ezzel a félmilliárd forintot. Egy ilyen szcenárió esetén 4405 forintos fair érték adódik a Gloster-papírokra.

A gyorsabb akvizíciós pályát feltételező modell az előzőnél csaknem háromszor nagyobb, összesen kétmilliárd forint értékű – jövő év elején egy félmilliárd, 2022 végén pedig egy 1,5 milliárd forintos – akvizícióval számol, ami 400 milliós növekedést adhat az EBITDA-nak. Igaz, ehhez 1,6 milliárd forint körüli addicionális hitelfelvétel is szükséges lehet. Ebben az ütemezésben akár már 2023-ra átlépheti az egymilliárd forintos szintet az EBITDA, az adózott nyereség azonban – a jelentős akvizíciók amortizációt növelő hatása miatt – ekkor még nem lenne magasabb az alapmodellben szereplőnél, 2024-től viszont fokozatosan nőne a különbség a két modellben szereplő adózott eredmény között. Ebben az esetben 5350 forint lenne a részvény fair értéke.

A brókerház szerint a Standard kategória kritériumait körülbelül egy év múlva teljesítheti a Gloster, amitől már csak az IFRS számviteli szabványra való átállás, valamint a tulajdonosi kör legalább százfősre duzzasztása választja el a társaságot. Az utóbbi a részvénypakett mintegy negyedét birtokló Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap részleges kiszállásával valósulhat meg.

A 4iG szállítja az ország új szuperszámítógépét

Konzorciumi tagként nyert meg jelentős összegű európai uniós nyílt közbeszerzési eljárást a 4iG. A magyar technológiai vállalat a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség megbízásából szállíthat 5 PFlops kumulált teljesítményű új szuperszámítógépet és az azzal integrált adattárolókat, valamint gépészeti eszközöket a Debreceni Egyetem Szuperszámítógép Központjának. A megbízás kiterjed az informatikai eszközök rendszerbe állítására, integrációjára és támogatására is. A nettó 3,138 milliárd forint értékű eljárásból 1,88 milliárd forinttal részesül a 4iG. | VG

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.