BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megugrott a bankszektor nyeresége

Hamar túllendültek a koronavírus-járvány hatásain a hazai hitelintézetek, leginkább ennek köszönhető, hogy az első negyedéves szektorszintű profit a sokszorosa az egy évvel korábbinak. A hitelek és a betétek állománya változatlanul gyors ütemben gyarapszik a bankoknál.

Több mint 180 milliárd forint adózott eredményt ért el a magyar hitelintézeti szektor 2021 első negyedévében, ami a sokszorosa az egy évvel korábbi 3,4 milliárdnak – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tegnap közzétett, konszolidált szemléletű adataiból. Az eredmény megugrásához a kockázati költségek jelentős csökkenése járult hozzá leginkább: ezen a soron az első három hónapra 14,8 milliárd forintos mínuszt számolt el a szektor, egy évvel korábban még 152,6 milliárdot. A céltartalék és az értékvesztés tavalyi megugrása a koronavírus-járvány hatásaival volt összefüggésben: a törlesztési moratórium bevezetése és az általános bizonytalanság nyomán tavaly tavasszal intenzív tartalékolásba kezdtek a piaci szereplők, ami meglátszott az elért eredményen is. Ezzel együtt a mostani első negyedéves profit a korábbi években elértet is jelentősen meghaladja, a 2019 azonos időszakában kimutatottnak is majdnem a másfélszerese.

Az eredmény javulásához ugyanakkor nemcsak a kockázati költségek drasztikus csökkenése járult hozzá, a többi tételnél sem alakultak rosszul a számok. A kamateredmény például 380,2 milliárd forintot tett ki 2021 első negyedévében, ami 9,1 százalékos emelkedés az egy évvel korábbi 348,6 milliárdhoz képest. Szerényebb ütemben ugyan, de emelkedett a díj- és jutalékágon elért eredmény is a szektorban, és 3,2 százalékos növekedés után 212,7 milliárd forintot tett ki. A működési bevételek pedig meghaladták a 661 milliárd forintot, ami jelentős, 11,7 százalékos emelkedés 2020 első negyedévéhez viszonyítva. A működési költségeknél viszont most sem sikerült megállítani az emelkedő tendenciát – itt 3,2 százalékos éves változást mutatott ki az MNB 434 milliárd forintos összeg mellett –, de a növekedés üteme már elmaradt az elmúlt időszakban megszokottól.

A magyarországi hitelintézetek mérete közben nagy tempóban növekszik: a szektor összesített mérlegfőösszege március végén meghaladta a 62 259 milliárd forintot, ami 15,4 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A hitelállomány szintén csaknem 15 százalékkal gyarapodott egy év alatt, elérve a 38 743 milliárd forintot, ami még akkor is figyelemre méltó teljesítmény, ha figyelembe vesszük a múlt év márciusa óta élő törlesztési moratórium hatásait is. A betéteknél ennél is gyorsabb, 17,6 százalékos éves bővülést mutatnak a jegybanki statisztikák, 51 ezermilliárd forinthoz közelítő állomány mellett.

A jó első negyedéves eredmény nyomán a jövedelmezőségi mutatók is látványosan javultak a hitelintézeteknél. Az eszközarányos nyereség (ROA) 1,2 százalékot tett ki, miközben egy évvel korábban még alig járt nulla felett, a tőkearányos jövedelmezőség pedig 0,4-ről 11,3 százalékra ugrott 2020 első negyedévéhez képest. A költség/bevétel aránynál (CIR) is látványos a változás: ez 65,6 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 71-ről.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.