Pénz- és tőkepiac

A tőzsdézés új generációja már a kriptovalutákra épülhet

A hagyományos pénzügyi rendszer képviselői egyre nyitottabbak a kriptovaluták világára, amely nagy kockázatokat hordoz, de nagy hozammal is kecsegtet. A digitális eszközök piaca 8 év alatt nőtt 1500-szorosára, és a bitcoin árfolyamának emelkedése is egyre több érdeklődőt vonz ebbe a szektorba.

A kriptovaluták teljes piaci kapitalizációja 2013-ban alig érte el az 1 milliárd amerikai  (USD) – napjainkban ugyanakkor már közel 1500 milliárd dollár. Ez azt jelenti, hogy a teljes piac 8 év alatt nagyjából 1500-szoros növekedést produkált.

Fotó: Shutterstock

Hasonló emelkedést figyelhetünk meg a világszerte legismertebb a árfolyamában is, amely 2010-ben még csupán 0,0008 dollárt ért, 2011-ben pedig még mindig csak 1 dollárt adtak érte – jelenleg azonban az árfolyam 34 ezer dollár felett jár, és volt már 63 ezer is. Tehát 10 év leforgása alatt akár 63 ezerszeres hozamot is képes volt produkálni a tulajdonosainak.

A kriptovaluták volatilitása egyre több piaci szereplő számára rendkívül vonzó. Ezek a digitális eszközök nagy kockázattal járnak, de nagy hozammal is kecsegtetnek. A piacnak van egy természetes hullámzása, de az, hogy a nagy intézményi befektetők elkezdték látni a potenciált a kriptovalutákban, mutatja, hogy egyre nagyobb szerep jut ennek a szektornak a nemzetközi pénzügyi világban

– ismertette Krocsek Attila, a BlockBen üzletfejlesztési igazgatója.

Az év innovatív terméke díjjal kitüntetett, magyar tulajdonú, észt fintech cég szakértője példákat is említ arra, hogyan jelennek meg a hagyományos pénzügyi rendszerben a digitális eszközök. A Wall Street egyik óriása, a Goldman Sachs nemrég jelentette be, hogy a továbbiakban kriptovalutákhoz kapcsolódó kereskedési lehetőségeket is kínál befektetőinek, például Bitcoin vagy Ethereum alapú konstrukciókat. A világ legnagyobb tőzsdeüzemeltető csoportja, a chicago-i vagy a new york-i értéktőzsdét is üzemeltető CME Group már több kriptovalutával foglalkozó vállalatban szerzett tulajdonrészt, és Bitcoin Futures néven maga is kínál befektetési lehetőséget a digitális eszközhöz kapcsolódóan.

Idén februárban pedig a Nasdaq is elindította Crypto Index-ét, amely a legfontosabb digitális eszközök pénzügyi teljesítményét mutatja, és amely jelenleg 8 kriptovalutát tartalmaz. A hagyományos pénzügyi világ számos intézménye, jellemzője a digitális eszközök piacán is ugyanúgy megtalálható. A kereskedés legfontosabb platformjai például itt is a tőzsdék, vagyis olyan internetes kereskedelmi platformok, ahol Bitcoint, Ethereumot és egyéb kriptovalutákat lehet vásárolni, akár fiat devizákért (euróért, dollárért), akár más kriptovalutákért.

Ilyen tőzsdékből már több mint 20 ezer működik világszerte.

Fotó: Shutterstock

A digitális eszközök piacán is népszerűek a különféle indexek, amelyek ismert formulák a részvények világában. Működési logikájuk is ugyanaz: a tulajdonosok változatos portfólióval rendelkezhetnek, válogathatnak a kriptovaluták közül, így nem csupán egy eszköz piaci mozgásának teszik ki magukat.

Azok is belevághatnak, akik kezdők ebben a világban, hiszen az index menedzselését lefektetett szabályok alapján szakértők végzik el.

Krocsek Attila szerint olyan termékek megjelenése is várható van a piacon, amelyek tovább csökkentik a kockázatokat, ezáltal még vonzóbbak lehetnek. Ilyenek lesznek például azok a konstrukciók, amelyek nem a kriptoeszközök árfolyamának mozgására koncentrálnak, hanem úgynevezett arbitrázs ügyleteket kötve a tőzsdéken létező anomáliákat, árfolyamkülönbségeket használja ki, alacsonyabb hozammal, de jelentősen kisebb kockázattal.

kriptovaluta ethereum bitcoin
Kapcsolódó cikkek