A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 493,22 pontos, 1,05 százalékos emelkedéssel, 47 677,82 ponton zárt csütörtökön.

Fotó: Simon Moricz-Sabjan / VG

A részvénypiac forgalma 6,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője elmondta: felülteljesített a BÉT a nyugat-európai piacokhoz képest. A koronavírus delta variánsának a terjedése miatt negatív volt a nemzetközi befektetői hangulat, ennek ellenére a BUX emelkedni tudott. Mindez főként az OTP és a Richter erősödésének köszönhető - tette hozzá az elemző.
Varga Zoltán közölte,

a nyári hónapokra jellemzően, csütörtökön is alacsony forgalom mellett zajlott a kereskedés a magyar parketten.      

A Mol 12 forinttal, 0,50 százalékkal 2390 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 230 forinttal, 1,48 százalékkal 15 800 forintra erősödött, forgalmuk 2,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3,0 forinttal, 0,71 százalékkal 427 forintra nőtt, forgalma 54,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 155 forinttal, 1,94 százalékkal 8165 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3893,90 ponton zárt csütörtökön, ez 49,42 pontos, 1,29 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.