Pénz- és tőkepiac

Kriptopiac: útban a szabályozottság felé

A már meglévő mellé egy új pénzügyi-befektetési világrend is társul, ezt mára a jegybankok is felismerték – vélik a BlockBen szakértői.

Az egész nyitott, megzabolázatlan piac a szabályozottság felé tart, az idei évben a világgazdaságban meghatározó jelentőségű cégek mellett a jegybankok is felfigyeltek a digitális pénzekre, ami jót tehet a kriptopiac elfogadottságának

– mondta az észt bejegyzésű, magyar tulajdonú fintechcég üzletfejlesztési igazgatója. Krocsek Attila szerint a balti országok IT-szempontból nagyon fejlettek, ezt a gyors kiugrást nyilván a kicsi méretük is támogatja. Az észt befektetők nagyon nyitottak a kripoeszközökre, míg a balti pénzügyi világ szemében vörös posztó az orosz tőke – ennek érthető történelmi alapjai vannak. Észtországban tehát banki szintű szabályok vonatkoznak a kriptopiac pénzügyi cégeire, ami az egész digitális pénzpiac tisztulását is elősegíti – hangsúlyozza Krocsek Attila.

Fotó: JAKUB PORZYCKI

Bár a befektetések iránt érdeklődők az utóbbi időben egyre inkább érzik a kriptopiac növekedését, egy tévhitet el kell oszlatni. 

A kriptodevizák teljes kapitalizációja most 2000 milliárd dollár körül van, azaz 8 év alatt nagyjából a 2000-szeresére nőtt, de összevetve a tőzsdék globális, 105 000 milliárd dollárt is elérő kapitalizációjával a szerepük továbbra is mellékes. 

Krocsek Attila szerint tehát helyén kell kezelni azt, amikor világszintű lufiról beszélnek a kriptovilág vonatkozásában.

Tény, hogy most még többségében brutálisan volatilis eszközökről van szó, de ezek a nagy kilengések is csökkenni fognak az üzletfejlesztési vezető szerint. A 2024-re elkészülő egységes európai uniós kriptopiaci szabályozás engedélyrendszerekhez köti a coinok kereskedhetőségét, és különböző teljesítendő sávokat állít a kriptoeszközök elé. 

A szabályozástól erősödik a bizalom, még többen fordulnak majd a digitális piac felé, azaz nő a kapitalizáció, így egyre kisebbek lesznek a kilengések.

Összességében az árfolyamok stabilabbá válhatnak. Krocsek Attila azt mondta, bár tokent bárki indíthat, a kriptotőzsdék maguk is ellenőrzik, hogy miket forgalmaznak, így a mém coinokat kidobja a rendszer már most is. A piac megregulázásának irányába mutat az is, hogy a BlockBen elindította saját fejlesztésű, aranyalapú kriptodevizáját, ennek ellenértékét Zürichben őrzött, tiszta arany adja. Ez már egy kevésbé volatilis kriptoeszköz, ami akár hidat is képezhet a hagyományos befektetések és a kriptopiac között – hangsúlyozta az üzletfejlesztési igazgató.

kriptopiac
Kapcsolódó cikkek