BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Májusi mintát követhet a Twitter

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Szinte ugyanazt a mozgást produkálja a közösségimédia-cég részvénye, mint amit májusban láthattak a befektetők.

Érdekesen fest a Twitter árfolyama, szinte teljes mértékben ugyanazt a mozgást produkálja a közösségimédia-cég részvénye, mint amit május során már egyszer láthattak a befektetők. Akkor 80 dollár közeléből 50-ig süllyedt vissza az árfolyam, és a 200 napos mozgóátlagot érte el a papír. Most szintén a 200 napos mozgóátlagig jutott a Twitter, ugyanakkor a mozgás mértéke szerényebb volt, 70 dollárról 60-ra süllyedt csak. A lényeg persze a 200 napos mozgóátlagon van, a szint letörése ugyanis általában tartósabb fordulatot hozhat egy részvénynél, és inkább a medve szakasz esélyét növeli meg jelentősen.

Fotó: Shutterstock

Százalékosan persze nem volt kicsi már a mostani korrekció sem, továbbá először a mozgóátlag letörése következett, és most is ezt a mozgást láthatták a befektetők. Az utóbbi napokban ismét jelentősen megnőtt az esélye, hogy a letörés csupán ideiglenes volt, és már megint a mozgóátlag felett jár az árfolyam. Ezzel a tartósan emelkedő trendet inkább megerősíteni látszik a Twitter, ez még alapvetően tavaly március óta számítható.

A legutóbbi felpattanás ráadásul május után jókora emelkedést jelentett, most is a 70 vagy akár a 80 dolláros ellenállásokat kell figyelni.

65 dollárnál persze lehet egy kis bukkanó, továbbá az is fontos, hogy a piaci általános jó hangulat is megmaradjon, ellenkező esetben ugyanis a közösségimédia-cégek is gyengélkedhetnek. Egy esetleges tartós hozamemelkedés sem lenne kedvező hír, mivel a Twitter főleg a hirdetési piacból él, és a közösségimédia-társaságoknak a növekvő alternatíva költségek nem jelentenének pozitívumokat.

Ettől függetlenül az utóbbi negyedévekben már egyre szebb eredményszámokat láthattak a befektetők, a nettó profit is sokat javult.

Olcsónak viszont nem igazán nevezhető a vállalat, a P/E-alapú értékeltség még a mostani árfolyammal és a 2019-es profitszámokkal is igen magas lenne, tehát továbbra is a nagyon előretekintő jövőt árazza a piac a Twitternél.

A járvány hatására ugyanakkor az online tér felé való elmozdulás erős lökést kapott, amiből végső soron tud profitálni a vállalat, és Trump leváltása sem okozott akkora törést a cégnél a twittelési szokásokban. Érdemes tehát figyelni az árfolyamot és a most kibontakozó fordulatot a grafikonon.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.